Nem remélhető megoldás a közeljövőben
Soros szerint a világ pénzügyi rendszere széthullott
Soros György befektetési üzletember szerint a világ pénzügyi rendszere lényegében széthullott, és nem remélhető megoldás a közeljövőben a válságra.
2009.02.21 10:40MTIA magyar származású pénzügyi guru szerint a jelenlegi zavarok súlyosabbak, mint a 30-as évekbeli nagy depresszió idején voltak. A mostani helyzetet a Szovjetunió felbomlásához hasonlította New Yorkban, ahol a Columbia Egyetemen egy vacsorán fejtette ki véleményét péntek este. A milliárdos befektető úgy értékelte, hogy a piaci rendszer működésében a Lehman Brothers bank tavaly szeptemberi csődje jelentette a fordulópontot.
"A pénzügyi rendszer összeomlásának voltunk tanúi" - fogalmazott, s hozzátette: "lélegeztető gépre kapcsolták, és még mindig azon van". Megítélése szerint nincs jele annak, hogy "valahol a mélypont közelében lennénk".
Soros véleménye egybecseng Paul Volckernek, a jegybank szerepét betöltő amerikai Fed korábbi elnökének helyzetértékelésével. Volcker, aki jelenleg Barack Obama elnök tanácsadója, a Columbia Egyetem pénteki rendezvényén azt mondta: az ipari termelés a világ többi részén még az amerikainál is gyorsabban csökken. "Nem emlékszem arra, hogy a dolgok valaha is ilyen gyorsan hanyatlottak volna, és ilyen egyenletesen az egész világon, még a nagy depresszió idején sem" - fogalmazott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06