Krízisterv és támogatási csomag
Agrárválság jöhet
Kritikusnak ítéli a hazai élelmiszeripar helyzetét a drasztikus alapanyag-drágulás miatt az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (Éfosz).
2008.01.24 10:45VilággazdaságMiközben az agrártermékek ára tavaly novemberre több mint 35 százalékkal nőtt, az iparág csak 11 százalékkal növelte bruttó árbevételét, és az előrejelzések szerint adózott eredménye is csökkent. Különösen a mezőgazdasági nyersanyagokra épülő iparágak (elsősorban a hús- és tejipar) helyzete válságos.
A cégek kifejezetten vesztesei voltak a tavaly felgyorsult agrárár-emelkedésnek, mert az üzletláncok csak részben ismerték el a jelentős költségnövekedést a beszállítói árakban. A mostani helyzet újabb gyárbezárásokhoz, kapacitásleépítésekhez vezethet. A cégek elmondásuk szerint már forrástartalékaikat élik fel. Szakértők szerint kormányzati beavatkozások kellenek ahhoz, hogy a vállalkozások a hazai vásárlóerővel arányos árakon juthassanak alapanyagokhoz.
Ezért az Éfosz koordinálásával élelmiszer-ipari válságstratégia és intézkedési javaslatcsomag készül, amelynek egyeztetése áprilisban kezdődhet meg. Az FVM az idén az élelmiszer-ipari beruházások ösztönzésére helyezi a hangsúlyt, ezért tavasszal 50 milliárd forintos támogatási csomagot hirdet az Új Magyarország vidékfejlesztési programban.
A tárca a mezőgazdasági alapanyagok „itthon tartását” és minőségi továbbfeldolgozását tekinti az egyik legfontosabb feladatnak. További lehetőségek rejlenek az agrártermelői-élelmiszer-ipari integrációban is, amely – többek között – a gazdálkodók feldolgozóipari tulajdonszerzésével válhatna szorosabbá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


