Ismét meghiúsult a közbeszerzés
Még biztosan maradnak a göröngyök és a lukak a főváros útjain
Ismét meghiúsult 2,5 milliárd forint útfelújítási közbeszerzés kiírása a fővárosban, mert a támogató, illetve az eltérő szavazatok egyezősége miatt szerdán sem döntött az eljárás megindításáról a Fővárosi Közgyűlés Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottsága.
2009.02.11 15:19MTITüttő Kata (MSZP) elnök és Wertán Zsolt (KDNP) elmondta, hogy alig néhány téma tárgyalása után a bizottság ülése határozatképtelenné vált. Emiatt a szakbizottság véleménye nélkül kerül jövő hétfőn a közgyűlés elé a 24 budapesti önkormányzat közti forrásmegosztási rendelettervezet. Ugyancsak a szakbizottság álláspontja nélkül tárgyal a közgyűlés a csepeli központi szennyvíztisztító beruházás európai uniós támogatásának módosításáról szóló javaslatról is.
A múlt évi útfelújítások második ütemének egy részére vonatkozó közbeszerzési eljárást már január végén sem tudta kiírni a bizottság. Akkor ellenzéki javaslatra levették a kérdést a napirendről, s azóta ugyancsak ellenzéki felvetésre módosították a kiírást. A testület elé most benyújtott előterjesztés módosításai szerint a pályázati eljárásról szóló kiírást kiegészítették azzal is, hogy nem indulhatnak olyan kivitelezők, akiket az elmúlt öt évben kartellezés miatt a bíróság vagy a versenyhivatal elmarasztalt.
A bizottság egyhangú szavazással közgyűlési elfogadásra javasolta azt az előterjesztést, amellyel 16 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphat a János kórház traumatológiája a január végén meghibásodott fűtési rendszerének a végleges megjavítására. A 13 fős bizottságban többségben lévő MSZP-SZDSZ képviselők közül négyen már az ülés elején is hiányoztak. A testület határozatképessége egy, a csepeli központi szennyvíztisztítóval összefüggő témánál szűnt meg.
A beruházás befejező szakaszában 65 millió forintért alkalmazandó speciális tanácsadói pályázat bírálóbizottságáról első körben a támogató és az eltérő szavazatok megoszlása miatt nem tudtak dönteni. Az ezt követően elrendelt szünetben az ellenzékiek eltávoztak, és emiatt az ülés határozatképtelenné vált.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


