Hatékonyabb és átláthatóbb felhasználás
Változnak a közbeszerzési szabályok
Budai Bernadett a keddi kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: a közbeszerzésről szóló szabályok módosítása elősegíti a közpénzek hatékonyabb és átláthatóbb felhasználását, ezért fontos eszköz a korrupció elleni küzdelemben.
2008.12.30 12:59MTIA kormányszóvivő szerint a közbeszerzési törvény decemberben elfogadott módosítása egyszerűbbé, gyorsabbá és olcsóbbá teszi a közbeszerzéseket.
A változtatások továbbá hozzájárulnak a vállalkozások versenyképességének növeléséhez, és biztosítják, hogy a kis- és közepes vállalkozások is egyenlő eséllyel vehessenek részt a közbeszerzésekben - tette hozzá.
A rendszer egyszerűsödik, hiszen az eddigi három eljárási forma helyett a jövőben csak kétfajta eljárásrendhez kell alkalmazkodniuk a vállalkozásoknak.
Emlékeztetett arra: jelenleg eltérő szabályok vonatkoznak az uniós, a nemzeti értékhatárt meghaladó, illetve a kis értékű beszerzésekre, a jövőben viszont kizárólag az uniós értékhatárt meghaladó, illetve a kis értékű beszerzésekre vonatkozó előírások között lesz különbség.
Budai Bernadett közölte, a kisebb értékű beszerzések során alkalmazott úgynevezett "egyszerű eljárások" a jövőben még egyszerűbbek és rugalmasabbak lesznek.
Példaként említette, hogy a pályázóknak a jövőben a jelenleginél kevesebb igazolást kell benyújtaniuk. A kormányszóvivő kiemelte: a módosítások eredményeként nemcsak egyszerűbbé, hanem átláthatóbbá is válnak a közbeszerzések. Mint mondta, az egyes eljárások nyomon követhetőségét biztosítja, hogy az ajánlatkérőnek a közbeszerzés minden egyes lépését nyilvánossá kell tennie az interneten.
Ezek résztvevői a jövőben úgynevezett "átláthatósági megállapodást" köthetnek, így lehetővé válik, hogy független szakértő is figyelemmel kísérje az eljárást.
Az eljárások gyorsításáról azt mondta: mind a nagy értékű, mind a kisebb értékű közbeszerzéseket 2010. július 1-jétől kizárólag elektronikusan lehet intézni. Budai Bernadett beszámolt arról, hogy a módosításoknak köszönhetően olcsóbbak lesznek a közbeszerzési eljárások.
A jövőben ugyanis a pályázóknak kizárólag azokat az igazolásokat kell benyújtaniuk, amelyet a kiíró az ingyenes, közhiteles elektronikus nyilvántartásból nem tud maga ellenőrizni - fűzte hozzá.
Kitért arra, hogy jelentősen növelheti a kis- és közepes vállalkozások pályázatainak sikerét, hogy a kiíróknak a jövőben a műszaki és gazdasági szempontból lehetséges legkisebb egységekre, úgynevezett részteljesítésekre kell bontaniuk az eljárásokat.
A kisebb részfeladatok teljesítésére ugyanis nagyobb eséllyel pályázhatnak a kisebb vállalkozások. A kormányszóvivő szerint a kisebb értékű beszerzések esetében a törvény módosítása a jövőben a kiírók számára lehetővé teszi, hogy a közbeszerzést kifejezetten az éves nettó egymilliárd forint árbevételt el nem érő vállalkozások számára írják ki.
Így a kisebb vállalkozásoknak nem kell a nagyobb cégekkel versenyezniük egy-egy szerződés megszerzéséért - mondta.
Közölte azt is, hogy az irreálisan magas, illetve alacsony összegű ajánlatokat a pályázóknak meg is kell indokolniuk, és ha az ajánlatkérő az indoklást nem tartja elfogadhatónak vagy a gazdasági ésszerűséggel összeegyeztethetőnek, köteles az ajánlatot érvénytelennek nyilvánítani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


