Légiközlekedés
1973-as szintre esett az utasforgalom Ferihegyen szeptemberben
Ebben az évben Ferihegyen eddig 3,6 millió érkező és induló fordult meg.
2020.10.08 17:30MTIKicsivel több mint 88 ezer utas fordult meg szeptemberben a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, 94 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Utoljára 1973-ban regisztrált ennyi turistát az év kilencedik hónapjában a nemzetközi repülőtér.
Az üzemeltető Budapest Airport csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint nem csak éves összevetésben jelentős a forgalomcsökkenés, az előző hónaphoz, augusztushoz képest közel 78 százalékkal kevesebben utaztak a légikikötőn keresztül.
Ebben az évben Ferihegyen eddig 3,6 millió érkező és induló fordult meg.
A légi áruszállítás ugyanakkor ezen adatokhoz képest jól teljesít: szeptemberben 11 ezer tonna árut kezeltek, 2,7 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.
A repülőtér üzemeltetője közleményében hangsúlyozta, az árukezeléssel foglalkozó Cargo City felkészülten várja a második hullám alatt érkező egészségügyi szállítmányokat, és megkezdték az előkészületeket a majdani vakcina szállításához és tárolásához.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


