Gyurcsány Ferenc és Viktor Zubkov találkozója
Orosz bank veszi meg! Abramovics menekül a zuhanó Malévtől!
A Malév közvetett tulajdonosa az orosz állami Vnyesekonombank lesz, az üzemeltelés pedig az Aeroflottal partnerségben történik - jelentette be Veres János pénzügyminiszter és Viktor Zubkov orosz első miniszterelnök-helyettes a magyar-orosz gazdasági együttműködési kormányközi bizottság társelnöki találkozóját követően szombaton Budapesten.
2009.01.24 17:34MTIA Malév 2008 végéig legalább 600 millió forinttal tartozott már a Malév Vagyonkezelőnek ezekért a díjakért. Éppen ezért a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) 2,2 millió euró tulajdonosi kölcsönt adott a Malév Vagyonkezelőnek az erre a célra elkülönített keretéből azért, hogy ne kelljen késedelmi kamatot fizetnie az MFB hiteltörlesztésére.
Az AirBridge Zrt. a privatizációs szerződésben vállalt kötelezettségek közül még a részvényeladással egy időben, készpénzben 20 millió euróval megemelte a Malév jegyzett tőkéjét, és a további 30 millió euró tőkejuttatás is megvalósult az orosz Vnyesekonombank garanciavállalásával, aminek fejében - mint azt Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója a múlt év végén az MTI-nek elmondta - az orosz pénzintézet jelzálogot jegyzett be a Malév részvényeire.
Ezt nem teljesen a privatizációs szerződéssel összhangban tette, ismerte el Tátrai Miklós, hozzátéve, hogy a jelzálogjog bejegyzésének lehetősége a privatizációs szerződés hiányossága volt. A Malév a múlt év végéig visszafizette az általa felvett állami garanciával nyújtott projekthiteleket, kivéve az Európai Beruházási Bank (EIB) hitelének egy részét, amelynek fedezete a régóta eladásra váró két Bombardier CRJ repülőgép. Korábban az MNV Zrt. még azt közölte, hogy az AirBridge rendben fizeti a hitel kamatait és törleszti a tőkét. Korábban az MTI-nek az MNV Zrt.-nél elmondták, hogy az állami vagyonkezelő, illetve a Malév Vagyonkezelő Kft. folyamatosan figyelemmel kíséri privatizációs szerződés teljesítését és azt is, hogy az AirBridge mit tesz a magyar nemzeti légitársasággal.
A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) hozzájárulása szükséges például minden 50 millió forint értékű vagyontárgy, vagy vagyoni jog elidegenítéséhez, megterheléséhez. A privatizáció óta az NVT már hozott néhány ilyen döntést. Ugyanakkor az MNV egy-egy képviselője tagja a Malév igazgatóságának és felügyelőbizottságának, így az állam képviselőinek is rálátásuk van arra, mi történik a magyar légitársasággal. Az év végén a Malévnak mintegy 4 milliárd forint lejárt kötelezettsége volt. Az értéket képviselő földi kiszolgáló cégre az APEH, a karbantartást végző Aeroplexre pedig a Budapest Airport jegyeztetett be jelzálogot. Ugyancsak a felhalmozott tartozás fejében a Budapest Airport Zrt.-hez került a Malév Lufthansa Technik Kft.-ben meglévő, 15 százalékos tulajdonrésze is.
![]() | [2/3] | ![]() |
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06