Vizsgálják a tőkerendezés lehetőségét
Malév: Visszahívták Abramovicsot az igazgatóságból
Visszahívták a Malév igazgatóságából Borisz Abramovicsot, az igazgatóság elnökét és Alexander Abramovics igazgatósági tagot, a tulajdonos AirBridge Zrt. javaslatára a légitársaság pénteki rendkívüli közgyűlésén.
2009.01.16 16:18MTIA Malév közleménye szerint a főtulajdonos indítványára a közgyűlés felkérte a légitársaság igazgatóságát, hogy vizsgálja meg a tőkerendezés lehetséges módjait, egyebek mellett a tőkeleszállítás és a tőkeemelés lehetőségeit.
Hozzáteszik: a felügyelő bizottság összetétele nem változott. Az igazgatóság elnökének és tagjának visszahívása a Malév tulajdonosi struktúrájában nem jelent változást. A légitársaság közgyűlése a megfelelő előkészítés, az igazgatóság beszámolójának ismeretében hozza meg döntését a légitársaság tőkehelyzetének rendezéséről és friss tőke bevonásáról, a vonatkozó jogszabályokkal és az EU normákkal összhangban - áll a közleményben.
A Malév menedzsmentje a finanszírozási kérdések rendezésének ideje alatt is változatlanul folytatja a 2008-ban elhatározott fejlesztések és célok végrehajtását a légitársaság valamennyi területén - fűzik hozzá.
Mindeközben a légitársaság menedzsmentje véglegesíti a Malév Zrt. 2009. évi, valamint a középtávú üzleti tervét, amely a tőkerendezést célzó előterjesztéssel összhangban kerül az igazgatóság következő ülésének asztalára - áll a közleményben. Az előzményekhez tartozik, hogy a Malév tulajdonosai 2008. december 19-re hívták össze a rendkívüli közgyűlést, amelyet 30 napra felfüggesztettek.
Korábban az is kiderült, hogy a tőkerendezésről nem a pénteki, hanem a január 27-re összehívott közgyűlésen döntenek. Sajtóértesülések szerint akkor várhatóan a jelenleg 3,6 milliárd forint jegyzett tőkét ötmillió forintra szállítják le, majd felemelik. A legvalószínűbb verziónak tartották korábban, hogy a Malévet a privatizáció óta hitelező orosz Vnyesekonombank (VEB) - vagy más pénzügyi befektető - tőkét emel a cégben, ezzel az eddigi főtulajdonos, a Borisz Abramovics nevével fémjelzett AirBridge Zrt. kisebbségi tulajdonosává válik.
Tényként kezelték azt is, hogy a légitársaság üzemeltetését az orosz Aeroflot veszi majd át, ezzel - az Aeroflot kisebbségi tulajdona esetén - nem kerülne veszélybe a Malév státusza. Tátrai Miklós a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt vezérigazgatója korábban emlékeztetett rá: csak európai uniós többségi tulajdonú társaság lehet a Malév tulajdonosa, ellenkező esetben a légitársaság elveszti az EU repülési engedélyét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06