Hazánk jól szerepelt
Bajnai: Tavaly 450 milliárd forint uniós támogatást fizettek ki
Magyarország jól szerepelt 2008-ban a uniós pénzügyi források kifizetésében, a különböző programok révén 450 milliárd forintot kaptak meg a projektgazdák - nyilatkozta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter az MTI-nek.
2009.01.18 08:45MTIMagyarország jól szerepelt 2008-ban a uniós pénzügyi források kifizetésében, a különböző programok révén 450 milliárd forintot kaptak meg a projektgazdák - nyilatkozta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter az MTI-nek.
Elmondta: az előzetes gyorsjelentés szerint 2008-ban a legtöbb forrást, 216,3 milliárd forintot az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) programjaira kifizettek ki.
A múlt évben felgyorsult az I. Nemzeti Fejlesztési Terv forrásainak kifizetése is, a fejlesztésekért 117,5 milliárd forintot utaltak át a nyerteseknek.
Bajnai Gordon elmondta, hogy a 2007-2013. évi Új Magyarország Fejlesztési Tervben 440 pályázatot hirdettek meg tavaly december végéig, és a kiemelt projekteket is figyelembe véve 3.900 milliárd forint uniós fejlesztési forrás vált már elérhetővé.
A fejlesztési miniszter kiemelte, hogy 2008. december 31-éig az ÚMFT kiírásaira 21 ezer pályázat érkezett 1.200 milliárd forint támogatást igényelve. A mostanáig nyertes 8.100 pályázatból 5.700-nál már megkötötték a támogatási szerződéseket, összesen 300 milliárd forint értékben.
Bajnai Gordon elmondta: a hazai fejlesztési terv nemzetközi összehasonlításban is jól teljesít, ütemesen halad, az Európai Bizottsághoz eddig a tagországok által benyújtott mintegy 40 nagyprojekt közül 16-ot Magyarország küldött ki Brüsszelbe.
Ezekből egyet, a debreceni villamos projektet már jóvá is hagyta az Európai Bizottság. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv pályázatairól szólva a miniszter kiemelte, hogy már az eddigi döntések alapján is 350 iskolafelújítás valósul meg 103 milliárd forint támogatás révén, 23 új, vagy átalakított járóbeteg-intézet jön létre 20 milliárd forint fejlesztéssel.
A városrehabilitációs program keretében eddig 120 projekt részesült összesen 35 milliárd forint támogatásban.
A regionális operatív programokban 290 helyi közlekedésfejlesztési projektet támogatnak 113 milliárd forint értékben, amely révén 2010-re 1.000 kilométer útszakasz újulhat meg, jöhet létre.
Kapcsolódó írások:
- Bajnai Gordon: Magyarország számára siker az első nagyprojekt brüsszeli elfogadása
- Bajnai Gordon: sok munkahely szűnik meg - Fidesz: "Döbbenetes megszólalás!"
- Bajnai: 1.000 milliárd forint hatású csomag a vállalkozásoknak
- Bajnai Gordon: szigorú költségvetésre van szükség
- Bajnai szerint időben lépett a kormány
- Veres, Bajnai: adócsökkentésre most nincs mód
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06