Építőipar fellendülése a legfontosabb
Bajnai Gordon: Magyarország számára siker az első nagyprojekt brüsszeli elfogadása
Magyarország számára már önmagában is nagy siker az első magyar nagyprojekt brüsszeli jóváhagyása, a válság idején viszont még inkább szükség van arra, hogy az építőipart élénkítő nagyberuházások beinduljanak, felgyorsuljanak.
2008.12.20 11:57MTIA miniszter emlékeztetett arra, hogy Magyarország eddig 19 nagyprojektet nyújtott be az Európai Bizottságnak, ezek 760 milliárd forint támogatást jelentenek, beruházási értékük pedig eléri a 1.000 milliárd forintot. Bajnai Gordon elmondta: Debrecenben már folyik a közbeszerzés, ez azt jelenti, hogy amint az időjárás engedi, megkezdődhetnek az építőipari munkák.
A miniszter reményét fejezte ki, hogy az Európai Bizottság hamarosan jóváhagyja a többi benyújtott magyar nagyprojektet, amelyek szintén jelentős építőipari megrendelést generálnak. Bajnai Gordon utalt arra, hogy Magyarország adta be eddig az Európai Unió tagországai közül a legtöbb nagyprojektet.
A válságra tekintettel az Európai Bizottság felgyorsítja a nagyprojektek jóváhagyási folyamatát. Ennek első jele a 18 milliárd forint értékű debreceni beruházás elfogadása.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


