Állattenyésztés
Nébih: Békés megyében is megjelent a madárinfluenza
Bács-Kiskun és Csongrád megye után Békés a harmadik megye, ahol megjelent a betegség.
2020.04.30 11:15MTIBékés megyében is megjelent a madárinfluenza: Battonyán egy mintegy 23 500 egyedet számláló növendék hízópulyka-állomány, Nagykamaráson pedig egy csaknem 10 000-es törzslúd-állomány felszámolását kezdték meg a szakemberek - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön.
A Nébih közleményében felhívja a baromfitartók figyelmét a járványügyi előírások fokozott betartására.
Bács-Kiskun és Csongrád megye után Békés a harmadik megye, ahol megjelent a betegség.
A hatóság a további szükséges intézkedéseket is megtette, többek között kijelölte a védő- és megfigyelési körzetet. A betegség megjelenésének okait a folyamatban lévő járványügyi nyomozás tárhatja majd fel.
A madárinfluenza március 25-i kitörése óta 241 gazdaságban jelent meg a betegség Bács-Kiskun, Csongrád és most már Békés megyében. Az állategészségügyi szakemberek minden szükséges hatósági intézkedést megtesznek, a járvány terjedésének lassításához azonban elengedhetetlen az állattartók felelős magatartása is hívták fel e figyelmet.
Az állományokat csak a járványvédelmi előírások szigorú betartásával lehet megóvni. Kiemelten fontos, hogy a baromfikat kötelező zártan tartani, valamint az állatokat - járványvédelmi minimumfeltételként - zárt helyen kell etetni, itatni, továbbá a takarmányt és az almot is zárt helyen kell tárolni. Fokozottan kell ügyelni továbbá a személy- és járműforgalomra, a takarmányszállító járművek alapos, folyamatos fertőtlenítésére. Különösen, mivel a járványügyi nyomozások alapján több esetben, például a mostani Békés megyei kitörések kapcsán is valószínűsíthető, hogy a takarmányszállító járművek szerepet játszottak a járvány terjedésében - hívja fel a figyelmet a Nébih.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06