Kormány
Megtartják a bankadót és megduplázzák annak mértékét Szlovákiában
Az adóemelés 144 millió euró tervezett többletbevételt juttat az államkasszába.
2019.11.07 00:30MTIA jövő évtől tervezett kivezetés helyett megtartják a bankadót és megduplázzák annak mértékét Szlovákiában - az erről szóló törvénymódosítást szerdai ülésén hagyta jóvá a szlovák kormány.
Szlovákiában 2012-ben vezették be a bankadót és a korábbi tervek annak megszűntetésével számoltak 2020-tól. A jelenleg hatályos szabályozás szerint Szlovákiában a banki intézmények passzívumaik 0,2 százalékát kell befizessék bankadó formájában.
A kormány által most elfogadott törvénymódosítási javaslat szerint ennek az adónak a mértéke 2020-tól megduplázódik. Ez az adóemelés 144 millió euró tervezett többletbevételt juttat az államkasszába.
A bankadóra vonatkozó jogszabálynak az adó emelését célzó változtatásának kidolgozását a szlovák kormány koalíciós tanácsa kérte a pénzügyminisztériumtól. A szaktárca vezetője, Ladislav Kamenicky a tervezett változtatás kapcsán a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökségnek azt mondta: számára az az elsődleges, hogy a jövő évi állami költségvetést úgy fogadják el, hogy a hiánycél ne lépje túl a GDP 0,49 százalékát. Hozzátette: ezt a célkitűzést azonban veszélybe sodorhatja több olyan jogszabály, amelyek még a jövő év februárjára kitűzött parlamenti választások előtt kerülnek a törvényhozás elé, s ő erre reagálva terjesztette elő a most elfogadott változtatást.
A jogszabály módosítását és a bankadó megemelését az elképzelés ismertté válása óta ellenzi a Szlovák Bankszövetség (SBA), amely szerint bár a szlovák bankszektor a legstabilabbak közé tartozik az Európai Unióban, járulékterhei viszont a legmagasabbak.
A szlovák bankszektor adózás utáni tiszta nyeresége 2018-ban közel 640 millió euró volt, az idei év első felében pedig 346 milliót tett ki, ami éves szinten 2 százalékos növekedést jelent.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
- 6:38 Feszül a helyzet: India rakétákat lőtt három pakisztáni légibázisra
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06