Szlovákia
Kuciak-gyilkosság: A. Zoltán vádalkut kötött
A férfit azzal gyanúsítják, hogy ő közvetített a nagy belpolitikai viharokat kiváltó bérgyilkosság megrendelésében.
2019.10.18 15:06MTIVádalkut kötött a tavaly februári szlovákiai újságíró-gyilkosság ügyének egyik gyanúsítottja, A. Zoltán, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő közvetített a nagy belpolitikai viharokat kiváltó bérgyilkosság megrendelésében - jelentette pénteken a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség az érintett ügyvédjére hivatkozva.
A különleges ügyész és a gyanúsított között létrejött vádalkut még a bíróságnak is jóvá kell hagynia.
Részletek nem ismertek, a vonatkozó jogi szabályozásból azonban tudni lehet, hogy az érintettre legkevesebb 8 és 16 év közötti szabadságvesztés várhat az eredetileg kiszabható 25 év vagy életfogytiglan helyett.
Ján Kuciak fiatal szlovák tényfeltáró újságírót és barátnőjét tavaly február végén gyilkolták meg a galántai járásban lévő Nagymácsédon lévő családi házukban. A nyomozás adatai szerint a munkájával összefüggésben megölt újságíró halála közfelháborodást váltott ki az országban, s heteken belül korábban sosem látott tüntetéssorozathoz, illetve mély belpolitikai válsághoz vezetett. A hatalmon lévő Irány-Szociáldemokrata Párt (Smer-SD) kormányának több tagja távozott, Robert Fico miniszterelnöknek is le kellett mondania, s lemondását követően utódja, Peter Pellegrini a kabinet széleskörű átalakítására kényszerült.
A szlovák rendőrség tavaly szeptemberben nyolc személyt vett őrizetbe az ügyben. Később többek ellen is eljárást indítottak. A. Zoltánt és Zs. Alenát azzal gyanúsítják, hogy közvetítettek a gyilkosság megrendelője és végrehajtója között. A gyilkosság elkövetését az egyik további gyanúsított, M. Miroslav már bevallotta. Az ügy további gyanúsítottja Zs. Tamás, akit bűnrészességgel gyanúsítanak a gyilkosság elkövetésében. A gyilkosság megrendelésével szerint a jól ismert, tehetős szlovák nagyvállalkozót, Marián Kocnert gyanúsítják. A vizsgálati fogságban lévő Kocner ellen nagy jelentőségű gazdasági bűncselekményekkel kapcsolatban is eljárás folyik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


