Korrupció
Felfüggesztette hivatása gyakorlását egy szlovák bíró, miután gyanús kapcsolatokkal vádolják
Jó példa lenne...
2019.10.26 07:26MTIFelfüggesztette hivatása gyakorlását egy pozsonyi bíró pénteken, miután olyan meg nem erősített sajtóközlések láttak napvilágot, melyek szerint üzeneteket váltott a több súlyos bűncselekménnyel - köztük a tavalyi újságíró-gyilkosság megrendelésével - gyanúsított nagyvállalkozóval, Marián Kocnerrel.
Az érintett bíró, David Lindtner döntéséről a szlovák igazságügyi minisztérium számolt be pénteken. Lindtner - aki ugyanezzel az üggyel összefüggésben a napokban már lemondott a pozsonyi harmadik járási bíróságon betöltött vezetői posztjáról - most azt mondta, hogy döntését az őt ért vádakkal kapcsolatban kialakult közhangulatra való tekintettel hozta meg. A pozsonyi szaktárca üdvözölte a döntést, s azt a bíróságokba vetett bizalom visszaállítását célzó lépésként értékelte.
Lindtner állítólagos üzenetváltásairól Marián Kocnerrel, közel két hete közölt írást a postoj.sk nevű hírportál. A lap - amely nem nevezte meg forrásait - azt írta: birtokába jutott egy olyan, a Threema mobilalkalmazáson keresztül folytatott üzenetváltás leirata, amelyet állítólag Lindtner folytatott Kocnerrel 2017 és 2018 között, különböző bírósági és más ügyekről.
A huzamosabb ideje vizsgálati fogságban lévő, közismert és tehetős nagyvállalkozó Kocnert több komoly jelentőségű gazdasági bűncselekmény mellett azzal gyanúsítják, hogy ő rendelte meg a tavaly februárban barátnőjével együtt meggyilkolt fiatal újságíró, Ján Kuciak kivégzését.
Lindtner távozásával egy időben, ugyancsak pénteken egy másik pozsonyi bírót, Vladimír Sklenkát a bírói tanács elnökének indítványa alapján felfüggesztett hivatásából a testület fegyelmi bizottsága. Ennek pontos okait nem hozták nyilvánosságra, az indítványban azonban az szerepelt, hogy Sklenkának lehetősége volt arra, hogy egy "a bíróságokba vetett bizalmat aláásó ügyről" nyilatkozzon, s ezt nem tette meg. Szlovák médiaközlések szerint ez az eset is a mindent behálózó Kocner-üggyel lehet összefüggésben.
Sklenka egyébként egyike azoknak a személyeknek, akiknek a mobiltelefonját a rendőrség egyik különleges egysége lefoglalta idén augusztusban egy széleskörű akció keretében. Arról, hogy ez a rendőrségi akció milyen nyomozással van összefüggésben, hivatalos közlések nem láttak napvilágot. Egyelőre nem tudni azt sem, hogy a vizsgált mobiltelefonokból milyen érdemi információkhoz jutottak a bűnüldöző szervek.
A Kocner-ügy állítólagos összefüggései az utóbbi hetekben szinte napi szinten szolgáltatnak új témát a szlovák sajtónak. A téma - a megerősített információk szűkössége ellenére - is a közbeszéd állandó tárgyává vált, és a jövő februárra kitűzött parlamenti választások közeledtével állandó eleme lett a belpolitikai pengeváltásoknak.
Pénteken ellenzéki képviselők egy csoportja a parlament egyik alelnökének, Martin Glvácnak a leváltására nyújtott be indítványt, ezt azokkal a sajtóinformációkkal indokolva, melyek szerint Glvác - aki a legnagyobb kormánypárt, az Irány (Smer-SD) politikusa - ugyancsak üzeneteket váltott Marián Kocnerrel.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06