Gazdaság
Elfogyott a magyar krumpli, ami van, az nagyon drága
Február óta tovább emelkedett itthon a burgonya ára. Jelenleg már csak Franciaországban, illetve Észak-Afrikában termesztett burgonya kapható itthon.
2019.04.25 06:16ma.huSzinte teljesen elfogyott a magyar burgonya a boltokból, így a szükségleteket döntően importból fedezik a kereskedők - mondta az InfoRádiónak az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács elnökségi tagja, aki azt is közölte, hogy a februárban tapasztalt nagyobb mértékű, a Központi Statisztikai Hivatal által egy év alatt mért 66 százalékos áremelkedést az elmúlt két hónapban további kisebb drágulás követte.
A gyenge minőségű termékek 130, a jók 160-170 forintos termelői áron kerül forgalmazásra kilogrammonként, ez a bevásárlóközpontokban 300-450 forintos árat jelent.
A szakértő felhívta a figyelmet, hogy a legnagyobb árrést a kereskedelem teszi az árura.
Murai György azt is elmondta: a magyar fogyasztók szükségleteit főként Franciaországból pótolják, ahonnan piros héjű burgonyák érkeznek, amit kifejezetten exportra, többek között Magyarországra termelnek, hiszen Franciaországban a sárga héjú fajták a népszerűek. Érkezik Magyarországra krumpli Észak-Afrikából is - évek óta jellemző, hogyha a hazai áru elfogy a polcokról, Afrikából pótolják. Annak ellenére, hogy ez Algériából és Marokkóból, hűtőkonténerekben érkezik, a beszerzési ára az előbb említett termelői áréval közel megegyező. Ezek elsősorban sárga héjú burgonyák.
Az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács elnökségi tagja hozzátette: kisebb mennyiségben a piacokon már a hazai új krumpli is elérhető, igaz, most még 1200-1300 forintos kilogrammonkénti áron.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
- 13:11 Bach: marad az eredeti terv, a Szajnán lesz az olimpiai megnyitó
- 12:10 Rekordszámú turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06