Gazdaság
Varga Mihály tartott rendhagyó tanórát a Pénz7 keretében
Varga Mihály pénzügyminiszter tartott órát a pénzügyi tudatosság hete, a Pénz7 keretében egy budapesti általános iskolában kedden; a tárcavezető a megtakarítások különböző formáiról, befektetési lehetőségekről és a kockázatok mérlegelésének fontosságáról beszélt.
2019.02.26 11:31ma.huVarga Mihály a tanóra után újságíróknak elmondta, a program célja, hogy minél több gyerekhez jussanak el a pénzügyekkel kapcsolatos információk, és később se vesszenek el a pénzügyi útvesztők között.
Varga Mihály, aki most 7-8. osztályosoknak tartott rendhagyó tanórát, bízik abban, hogy egyre több helyen kerül a tanrendbe a pénzügyi ismeretek átadása. Hozzátette egyre több iskolának biztosítják azt a tankönyvcsomagot, amely alapján az iskola eldönti, hogy mit érdemes abból átadniuk a diákoknak.
Elmondása szerint a tanórán a gyerekek többek között arra voltak kíváncsiak, hogy Magyarországon mikor vezetik be az eurót, vagy arra, hogy valóban alacsony kockázata van-e az állampapírnak. A miniszter úgy látta, a diákok meglepően éretten és okosan beszélnek a pénzügyi kérdésekről.
A III. kerületi Fodor utcai Általános Iskolában például játékos formában a tőzsde működésével ismerkednek a tanulók; elvégzett munkáért, jó feleletért részvényeket kapnak és a hét végén összegzik ezeket.
Az előző négy év kedvező tapasztalatai és a kiemelkedő iskolai érdeklődés alapján az idei tanév rendjében február 25. és március 1. között szerepel a pénzügyi és vállalkozói témahét, amely nemzetközi programokhoz is kapcsolódik - írta a Pénzügyminisztérium MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
A program együttműködő szakmai partnerei az Emberi Erőforrások Minisztériumának projektvezetése mellett a Pénzügyminisztérium, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Magyar Bankszövetség, a Pénziránytű Alapítvány, valamint a Junior Achievement Magyarország Alapítvány.
A program kiemelt célja, hogy már fiatal korban megalapozzák a pénzügyi és gazdasági tudatosságot, így ezzel is támogassák a kormány által 2017-ben elfogadott, "Okosan a pénzzel" elnevezésű, a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztését célzó stratégia megvalósulását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


