Gazdaság
Kamatdöntés, munkaerőpiaci adatok jönnek a héten
A hét makronaptárának legfontosabb eseménye a jegybank kamatmeghatározó ülése lesz, emellett munkaerőpiaci, beruházási statisztikák is megjelennek.
2019.02.25 00:30ma.huKedden tartja februári kamatmeghatározó ülését a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. Elemzők nem várnak változást sem az irányadó kamatokban, sem a monetáris politikai eszköztárban. A jegybanki alapkamat 0,9 százalék 2016. május 25. óta.
Szerdán a foglalkoztatottság-munkanélküliség tavaly november-idén január közötti gördülő negyedéves adtait közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A tavaly október-decemberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 481 ezer volt, 34 ezerrel több mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 0,7 százalékponttal 69,5 százalékra emelkedett. A tavaly október-decemberi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 8 ezerrel, 167 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,2 százalékponttal, 3,6 százalékra csökkent. A 2018-as év egészét tekintve a munkanélküliek létszáma átlagosan 172 ezer volt, ami 2017-hez képest 20 ezerrel kevesebb. A munkanélküliségi ráta 0,4 százalékponttal 3,7 százalékra csökkent 2018-ban az előző év azonos időszakához képest.
Csütörtökön az ipari termelői árak januári alakulását és a beruházások tavalyi és 2018. negyedik negyedéves adatait teszik közzé. Az ipari termelői árak tavaly decemberben 4,7 százalékkal voltak magasabbak mint egy évvel korábban, a múlt év egészét tekintve 5,5 százalékkal nőttek, az előző évi 3,9 százalékos emelkedést követően.
Tavaly a harmadik negyedévében a beruházások volumene 22,1 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit, a második negyedévi 15,3 százalékos növekedés után. A növekedés a vállalkozások kapacitásbővítő fejlesztéseihez, az uniós forrásokból finanszírozott projektekhez, valamint a továbbra is élénk lakás- és egyéb ingatlanberuházásokhoz köthető. Az előző negyedévhez mérve 5,1 százalékkal nőtt a beruházások szezonálisan kiigazított volumene.
Az építési beruházások 25,1, a gép- és berendezésberuházások 18,5 százalékkal növekedtek éves összevetésben.
A legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében 13,1, a költségvetési szerveknél pedig 35,0 százalékkal emelkedett a fejlesztések volumene.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


