Környezetvédelem
Új technológia tavasztól a balatoni iszapeltávolításban
Jelentős probléma a strandokon keletkező lágyiszap időnkénti eltávolítása, és ezt az új, uszályra szerelt technológiával a korábbiaknál sokkal hatékonyabban, komplex módon lehet majd megtenni.
2019.01.12 13:50MTITavasszal munkába állhat a Balatonon az az új technológiával dolgozó, mobil lágyiszap-eltávolító és -víztelenítő berendezés, amelyet több mint két év alatt fejlesztett ki a Balatoni Hajózási (Bahart) Zrt. az unió 180 millió forintos támogatásával, összesen mintegy 350 millió forint ráfordítással - közölte a cég vezérigazgatója az MTI-vel.
Kollár József elmondta: a Balaton-parti önkormányzatok visszajelzései szerint jelentős probléma a strandokon keletkező lágyiszap időnkénti eltávolítása, és ezt az új, uszályra szerelt technológiával a korábbiaknál sokkal hatékonyabban, komplex módon lehet majd megtenni.
A cégvezető beszélt arról is, hogy várhatóan pár hétig tart majd egy-egy strand iszaptalanítása, amelynek során a berendezés - a komponenseket szétválasztva - a vizet és a homokot visszajuttatja a tóba, a maradék, foszforban gazdag iszapot pedig összegyűjti, ezt a balatongyöröki zagytérre szállítják.
Kollár József úgy fogalmazott, az idei év lesz a tesztidőszak, amikor kiderül, mekkora az igény az új berendezésre, kell-e esetleg még egyet építeni.
A 2016 őszén indult és a múlt év végén befejezett fejlesztés projektzáró közleménye szerint az uniós Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) támogatásával kiépített technológiai rendszer azzal, hogy lehetővé teszi a lágyiszap gyors és gazdaságos eltávolítását az érintett mederrészekből, hozzájárul a vízminőség javításához, a fenntarthatósághoz és a turisztikai szempontból optimális mederviszonyok megteremtéséhez.
Kitértek arra is, hogy a kutatás-fejlesztés eredményeként egy olyan új iszapkotró-víztelenítő mobil rendszert fejlesztettek ki a szakemberek, amelyben nincs szükség a kotrási zagy átmeneti tárolására. Ezáltal a Balaton teljes felületén, a strandokon, a kikötőkben, a szennyezett vízfolyások torkolatai előtti területeken is elvégezhető a munka, míg eddig csak a tó mintegy 10 százalékán volt lehetőség a hidromechanizációs vékonyréteg-kotrásra.
Az új berendezés a hazai hasznosításon túl alkalmas a Balatonhoz hasonló sekély vizű, iszaposodás által érintett tavak kezelésére külföldön is - áll a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


