Gazdaság

Megnyílt a Millenáris Startup Campus Budapesten

Megnyílt Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb startup közösségi irodája a Millenáris Park több mint ötmilliárd forintos beruházásból megvalósuló fejlesztésének első ütemében: az 1,7 milliárd forintból felépült Millenáris Startup Campust hétfőn Budapesten adták át.

2018.09.17 11:57MTI
MTI/Balogh Zoltán

A megnyitón Varga Mihály pénzügyminiszter kiemelte: a campus létrehozásával a humán tőkének adnak ösztönzést, és a vállalkozások feltételeinek javulását segítik elő. A kormány szerint a startup vállalkozásokat támogató jogszabályi környezetet is fejleszteni kell - közölte. Az intézmény töltöttsége már 70 százalékos - ismertette.

Varga Mihály kiemelte: az ország és egész Európa előtt versenyképességi, demográfiai, és biztonsági kihívások állnak. A versenyképességi kihívásban van még teendője az országnak. Az elmúlt években az ország növekedési pályára állt, a gazdasági növekedés dinamikus. Azonban ha nem találnak új, innovációt, hatékonyságot növelő vállalkozásokat, akkor a növekedés hamarosan kifullad - mutatott rá.

A kormány a Versenyképességi Tanács létrehozásával szervezetten javítja a versenyképességet, az ország a különböző versenyképességi rangsorokban 9 és 5 helyet tudott már javítani. A tanács az oktatási rendszer, a munkaerőpiac területein tervez újabb intézkedéseket megvalósítani, amelyek mélységében javítják a versenyképességet - közölte.

Elmondta, hogy a kerületben már megvalósult fejlesztések a bel-budai városközpont fejlődéséhez járultak hozzá, a beruházások folytatódnak.

MTI/Balogh Zoltán

György László gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormány célja az életminőség folyamatos javítása, amit az országban előállított hozzáadott érték növelésén keresztül lehet megvalósítani. A kormány 360 milliárd forintot költ hét év alatt az innovációs ökoszisztéma építésére, és több mint 600 milliárd forintot fordít innovációra, kutatás-fejlesztésre - ismertette. A Millenárison nem csak magyar ötletek valósulnak meg, a központba már svédek és lengyelek is bejelentkeztek. Magyarországon és Budapesten jó élni, ebben a környezetben jó alkotni - tette hozzá.

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a hely bölcsője lehet azoknak a fejlesztéseknek, amelyek a magyar gazdaság fejlődéséhez járulhatnak hozzá. Olyan új kreatív városnegyed születhet, amely sokak számára teszi lehetővé, hogy újat, hasznosat alkossanak - mondta, hozzátéve: a központ elhelyezi Budapestet a startupvilág térképén.

Láng Zsolt, II. kerületi polgármester arról beszélt, hogy az egykori Ganz gyár helyén megvalósult épület több mint 150 évvel a Ganz művek megalapítását követően a régió legnagyobb közösségi irodájának ad helyet. A legújabb kormányzati beruházás Magyarország állandó fejlődéséhez járul hozzá - mondta.

Glázer Tamás, a Millenáris Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: újabb mérföldkőhöz érkezett a Millenáris megújulása, a startup campus első ütemének átadásával. A központ hatékonyan kapcsolja össze az innováció ökoszisztéma állami és piaci szereplőit.

A két hónapos próbaüzem sikeres volt, a campus szolgáltatásai iránt nagy a kereslet - összegezte.

A régió legnagyobb közösségi irodájában 180 munkaállomás, 24 iroda és tárgyaló, 2 szemináriumterem, 1 előadóterem található az egykori Ganz gyár területén.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.