A vártnál kissebb bevétel
152,8 milliárd forint folyt be 2007-ben az egyszerűsített vállalkozói adóból
A múlt év egészében a tervezett 168,2 milliárd forintnál kilenc százalékkal, 15,4 milliárd forinttal kevesebb evát fizettek be a vállalkozók a költségvetésbe, miközben a decemberben átultalt 43,8 milliárd forintos összeg csaknem 36 százalékkal több a 2006 decemberinél.
2008.01.18 07:01MTIA múlt év egészében a tervezett 168,2 milliárd forintnál kilenc százalékkal, 15,4 milliárd forinttal kevesebb evát fizettek be a vállalkozók a költségvetésbe, miközben a decemberben átultalt 43,8 milliárd forintos összeg csaknem 36 százalékkal több a 2006 decemberinél. A vártnál kisebb bevétel egyik magyarázata a túlságosan optimista prognózis, mivel a tavalyi 152,8 milliárd forint bevétel 9,7 milliárd forinttal, azaz közel 7 százalékkal több a 2006. évinél. Ugyanakkor a munkaügyi szabályok változása miatt valószínűsíthető, hogy az eva hatálya alá tartozó cégek bevétele (adóalapja) azért nem nőtt a várt mértékben, mert a bevételhez hozzájárulók más adózási formát (például az ekhót) választották, így az adóbevétel más formában került a költségvetésbe. Az eva "karrierje" egyébként így is töretlen: az indulás évében, 2003-ban 31 milliárd forint bevételt, 2004-ben 67 milliárdot, 2005-ben 91,4 milliárdot, 2006-ban pedig 143,1 milliárdot jelentett a költségvetésnek. Az adókulcs 2006. októberéig a bruttó árbevétel 15 százaléka volt, azóta az árbevétel 25 százaléka.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


