Kellenek a sofőrök
Buszsofőrből is hiány van
Hiába a bérkorrekció, a MÁV mellett a buszos társaságok sem tudják felvenni a versenyt a munkaerőért folytatott harcban.
2017.07.27 07:45MTIA BKV-nál például legalább 150-200 sofőr hiányzik; az érdekképviseletek itt 500 emberről beszélnek, más szakszervezeti képviselők szerint ugyanekkora lehet a munkaerőhiány a vidéki Volán-társaságoknál is - írta a Magyar Nemzet csütörtökön.
A lap szerint jelentős eltérések vannak a fizetések között, míg ugyanis egy kezdő BKV-sofőr 180-200 ezer forintot is megkeres egy hónapban, a vidéki buszvezetők átlagosan nettó 130-170 ezret kapnak. A legnagyobb vidéki szolgáltató, a Volánbusz Zrt. tájékoztatása szerint náluk bruttó 264 ezer (nettó 170 ezer) forintot keresnek a sofőrök, amihez még hozzájön havonta - átlagosan - 39 ezer forintos, üzemanyag-megtakarításért járó összeg, bruttó 40 ezer forint kafetéria, valamint háromszázalékos önkéntes nyugdíjpénztári támogatás.
A BKV tájékoztatása szerint nemcsak járművezetőből van kevés, hanem szakmunkásból és mérnökből is, a létszámot intenzívebb hirdetéssel próbálják feltölteni, de a fő céljuk a versenyképes jövedelmek elérése - írta a Magyar Nemzet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


