Tömeg és közlekedés
Kirúgatnák a BKK-vezért, Tarlóstól várják, hogy feljelentést tegyen
A Magyar Liberális Párt szerint a főpolgármester bűnpártolást követ el, ha nem lép az ügyben.
2017.07.25 13:49ma.hu
Fotó: MTI
Tarlós Istvánnak hivatalból eljárást kell indítania a BKK-botrány miatt, és azonnali hatállyal el kell küldenie a cég vezérigazgatóját - írta közleményében az ellenzéki párt, amely elvárja, hogy a főpolgármester a közlekedési központ tulajdonosi képviselőjeként felelősséget vállaljon a történtekért.
A Liberálisok szerint a BKK törvénysértést követett el azzal, hogy szerződéskötés és közbeszerzés nélkül átvette a T-Systemstől az elektronikus jegyrendszert.
A rendszer 22-25 millió forintos havi működési díja eléri a közbeszerzési értékhatárt. Az elmaradt szerződés és közbeszerzés miatt a főpolgármesternek hivatalból feljelentést kell tennie. Ha nem, akkor Tarlós István bűnpártolás vétségét követi el - hangsúlyozta a párt, amely szerint súlyosbítja a helyzetet, hogy a BKK gondatlansága miatt veszélybe kerülhettek a jegyvásárlók személyes adatai, a rendszer ugyanis nem felelt meg az alapvető biztonsági elvárásoknak.
A BKK elmulasztotta hitelesíteni, tesztelni a rendszert mielőtt bevezette, és ezzel felmérhetetlen károkat okozott az utazóközönségnek és a fővárosnak, ami ékes bizonyítéka annak, hogy Dabóczi Kálmán alkalmatlan a cég vezetésére, azonnali hatállyal fel kell menteni - érveltek."A Magyar Liberális Párt felszólítja Tarlós Istvánt, hogy ne sunyítson tovább, és tegye meg a szükséges feljelentést az elmaradt közbeszerzési eljárás miatt" - írták a közleményben.
A párt szerint az igazi bűnös nem az a 18 éves fiatal, akit órákon belül rabosított a rendőrség, hanem az, aki ezt a rendszert közbeszerzés és kontroll nélkül hagyta működésbe lépni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


