Változtatni kényszerül
Grandiózus célok, most mégis fuccsban a Mol 5 éves terve
Az olajcég vezetése grandiózus célokat tűzött ki maga elé 2010-re: azt, hogy a 2005-ös bázishoz képest megháromszorozza a kitermelést, évi 3,5 milliárd dolláros nyereséget termel.
2008.11.24 11:37népszabadság/hiradó.huEhhez még a befektetéseik 15 százalékos megtérülést hoznak, hatékonysága 285 millió dollárral javul, és 40 százalék körüli osztalékot ér el.
A lap szerint az INA felvásárlásával a feldolgozási cél még teljesülhet, ám az szinte lehetetlen, hogy a kitermelést megháromszorozzák.
A megtérülési és az osztalékcélt már elérték, és tavaly már a nyereség is igen közelített a 3 milliárd dollárhoz.
Az újság szerint a forgatókönyv átírását nem lesz nehéz elfogadtatni az amúgy is menedzserbarát tulajdonosokkal.
Erre hamarosan sort is kerítenek a társaságnál.
Ehhez még a befektetéseik 15 százalékos megtérülést hoznak, hatékonysága 285 millió dollárral javul, és 40 százalék körüli osztalékot ér el.
A lap szerint az INA felvásárlásával a feldolgozási cél még teljesülhet, ám az szinte lehetetlen, hogy a kitermelést megháromszorozzák.
A megtérülési és az osztalékcélt már elérték, és tavaly már a nyereség is igen közelített a 3 milliárd dollárhoz.
Az újság szerint a forgatókönyv átírását nem lesz nehéz elfogadtatni az amúgy is menedzserbarát tulajdonosokkal. Erre hamarosan sort is kerítenek a társaságnál.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:03 Őrizetbe vettek egy novajidrányi férfit, aki életveszélyesen bántalmazott egy nőt
- 22:02 AM: Magasabb jövedékiadó-visszatérítés jár a gázolaj után
- 21:01 Ágh Péter: a kistelepülésekre erőforrásként kell tekinteni
- 20:59 AM: Töretlen a fejlődés az agráriumban
- 19:55 Távozik posztjáról a Pénztárszövetség elnöke
- 18:54 EM: négy év alatt több mint hétszeresére nőtt a tisztán elektromos járműpark Magyarországon
- 17:50 Orbán Viktor: 2024. június 9-e sorsdöntő nap lesz Európa történelmében
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06