Nincs jele a romlásnak
A politika nem tudja megbénítani a szlovák-magyar kereskedelmet
Nagyon súlyos helyzetnek számítana, ha a politikai viszonyok begyűrűznének a kétoldalú gazdasági kapcsolatokba - idézi a Napi Gazdaság a Szlovák Kereskedelmi és Iparkamara szóvivőjét.
2008.11.21 08:15Napi GazdaságA kamara nem is látja jelét annak, hogy romlanának a viszonyok, sőt ennek ellenkezőjét tapasztalják - mondta Gejza Pinter a lap pénteki számában. A lap a magyar és a szlovák statisztikai hivatal adatait is idézi a kétoldalú kereskedelemről, amelyek ugyancsak arról tanúskodnak, hogy rohamosan fejlődnek a kapcsolatok.
Az idén az első nyolc hónapban a magyar adatok szerint 23,7 százalékkal nőtt a behozatal Szlovákiából és 22.4 százalékkal az oda irányuló kivitel. A kivitel értéke 2.133,5 millió euró, a behozatalé 1674,5 millió euró volt. A szlovák adatok is hasonló nagyságrendű kereskedelmi forgalmat mutatnak, de ellenkező előjellel. A szlovák statisztikai hivatal szerint az onnan Magyarországra irányuló szállítások értéke 441 millió euróval meghaladja a Magyarországról származó behozatalét.
A lap az eltérés magyarázataként hozzáfűzi, hogy évközben a statisztikákat csak a cégek bevallásaiból állítják össze.
Kapcsolódó írások:
- Magyar-szlovák kerekasztal: nem a két társadalom áll konfliktusban, hanem politikusok
- A nacionalizmus csapdája a magyar-szlovák kormányfői találkozó kapcsán
- Fico várhatóan a szlovák főügyész ismert véleményét küldi válaszként
- Gyurcsány: a kormány néhány napot vár a szlovák vizsgálat eredményére
- Szlovák sajtó: Fico bizonyíték nélkül megy Révkomáromba
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


