Pesszimisták az elemzők
Már nyitáskor esett a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 453,85 pontos csökkenéssel, 11 070,83 ponton nyitott csütörtökön, ami a szerdai záró értékéhez képest 3,94 százalékos gyengülés.
2008.11.20 10:11MTIAz első kötések során 9 óra 10-ig a blue chipek kivétel nélkül veszítettek értékükből. Az OTP 2395 forintos árfolyama 6,4 százalékos zuhanás, a Mol 3,8 százalékot esett és 9050 forinton kereskedtek vele.
A Richter 24 200 forintért cserélt gazdát, ez 4,4 százalékos csökkenés, a Magyar Telekom papírjai 524 forintot értek, 3,7 százalékkal kevesebbet a szerdai záró értéküknél. Pesszimisták az elemzők Jelentős árfolyamesésre, nagy áringadozásra számítanak a csütörtöki nap folyamán a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett szakértők. Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint a magyar tőzsde követni fogja a negatív amerikai és ázsiai trendeket. Az elemző arra számít, hogy mindegyik nagy papír esni fog, várhatóan legjobban az OTP veszít majd értékéből.
A felfüggesztéseket talán sikerül elkerülni, tette hozzá. Illés László, a QUAESTOR Zrt. elemzője szerint az újabb recessziós félelmek határozzák meg a magyar piac hangulatát. A várható lejtmenetet a délutáni amerikai makroadatok fékezhetik, noha ennek kicsi az esélye - vélekedett az elemző.
A nagy papírok közül egyedül a Richter teljesítheti túl a piacot, ám valószínűleg még ez is esést jelent. A világ tőzsdéin nem arattak sikert a szerdán napvilágot látott információk.
A Dow Jones-t az amerikai fogyasztói ércsökkenés rekordmértéke 5 százalékkal, és az autómentő-csomag körüli bizonytalanság, a Nikkei-t a japán export zsugorodása és az erős jen közel 7 százalékkal húzta le.
Magyarországgal kapcsolatos makrogazdasági adat a csütörtöki nap folyamán nem várható, a befektetők a nemzetközi eseményekre fognak fókuszálni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


