MNB
2017 végéig lehet fizetni a régi húszezresekkel
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2017. december 31-ig meghosszabbította a 2015 előtt kibocsátott 20 ezer forintosok bevonásának határnapját, így a régi címletekkel ez év végéig lehet fizetni.
2017.01.02 15:01MTIAz MTI érdeklődésére hétfőn közölték: a jegybank a korábbiaknak megfelelően széleskörű tájékoztató kampánnyal - sajtóközleményekkel, szóróanyagokkal, írásbeli és szóbeli szakértői nyilatkozatokkal - törekszik felhívni a változásra a lakosság figyelmét.
Kitértek arra, hogy ennek ellenére lehetnek olyan kiskereskedelmi egységek, akikhez nem jutott el a bevonási határnap meghosszabbításáról szóló információ. A forgalomban levő bankjegyeket érintő minden lényeges és aktuális információ a jegybank honlapjának "Bankjegy és Érme" oldalán érhető el, így az MNB azt kéri az érintettektől, hogy rendszeresen ellenőrizzék az ott megjelenő tájékoztatókat - írták.
Forrás: MNB
Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-nek elmondta: a boltosok tisztában vannak a szabályozással, és azzal, hogy a régi 20 ezer forintos címletek további egy évig, ez év végéig törvényes fizetőeszközként használhatók a vásárlások során a kiskereskedelmi forgalomban. Hozzátette: a szövetséghez ezzel kapcsolatos panasz nem érkezett. Akadhat olyan kisebb üzlet, ahol esetleg nem értesültek a határidő meghosszabbításáról - tette hozzá.
Az MNB ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy a régi 20 ezer forintos bankjegyek az új évben is használhatóak a vásárlások során, egészen 2017. december 31-ig. A régi bankjegyek azonban ezt követően sem veszítik majd el értéküket: 2018. január elsejétől a hitelintézetek, a posta és a takarékszövetkezetek még 3 évig, az MNB pedig még 20 évig cseréli térítésmentesen újra a régi bankjegyeket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:16 1 billió 284 milliárd forintnyi közvagyon kerül vissza az államhoz
- 10:13 Hordótemető bukkant elő a Dunából: 110 fémhordót szedtek ki Újpestnél
- 22:22 Saját madara ölte meg a férfit
- 20:07 Furcsa látvány Cegléden: víz helyett férgek folytak a híres forrásból
- 18:11 Teljes tisztújítás jön a KDNP-ben, Semjén Zsolt a választási vereség okairól is beszélt
- 16:01 Krausz Ferenc lemondott a Corvin-láncról
- 14:00 Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


