Cafeteria
Belebuktunk a Ticket Express utalványokba
Több milliárd forintos kártérítést ítéltek meg a magyar államot bepanaszoló egyik francia cafeteriacégnek.
2016.12.19 12:00MTIMintegy 23 millió eurós (több mint hétmilliárd forintos) kártérítést ítélt meg a Világbank Beruházási Viták Rendezése Nemzetközi Központja (ICSID) az Edenred francia utalvány-kibocsátó cégnek, amely az étkezési és szabadidő-utalványok rendszerének átszervezése miatt indított eljárást a magyar állam ellen - jelentette hét végén a globenewswire.com internetes oldal a francia cég közleménye alapján.
A Világbank washingtoni székhelyű választott bírósága december 13-án hozta meg döntését a Ticket Express utalványokat gyártó Edenred ügyében, amely 2013 szeptemberében adott be kérelmet Magyarországgal szemben.
A magyar állam ellen az ICSID-nél még további két kártérítési eljárás is folyik, ezeket az Edenredéhez hasonló indokkal - és a francia cégek magyarországi befektetéseit garantáló, Budapest és Párizs között 1987-ben aláírt egyezményre hivatkozva - a szintén utalványok kibocsátására és forgalmazására szakosodott Sodexo és a Le Cheque Déjeuner csoport indította. Utóbbi két francia cég esetében még nem hozott döntést a washingtoni székhelyű vitarendező központ.
Az Edenred közleménye szerint a washingtoni bíróság december 13-i ítélete fontos állomás a magyar állammal fennálló vitában és most új szakasz nyílik, amelynek célja az, hogy érvényesítsék az ítéletet.
A magyarországi utalványpiac 2012-re teljesen átalakult, az étkezési jegy kibocsátása állami monopólium lett. A kormány lépése ellen már 2011-ben, a tervek nyilvánosságra kerülésekor több érintett cég, így az említett három francia tulajdonú vállalat is tiltakozott, amelyek azóta már kivonultak a magyar piacról.
Az Európai Bizottság a luxemburgi Európai Bíróság elé vitte az étkezési és szabadidő-utalványok külföldi kibocsátóira és forgalmazói vonatkozó magyarországi korlátozások ügyét. Brüsszel megítélése szerint a magyar törvényhozás által 2012. január 1-jén bevezetett korlátozások ellentétesek a szolgáltatások szabadságára vonatkozó európai uniós szabályokkal. Az Európai Unió Bírósága idén februárban hozott ítéletében kimondta, hogy nem egyeztethetők össze az uniós joggal a SZÉP-kártyarendszer és az "Erzsébet étkezési utalvány" rendszer egyes elemei.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06