Foglalkoztatás
Segítséget nyújtanak a 25 év alatti álláskeresőknek
A fiatalok munkanélküliségének felszámolása érdekében a kormány minden 25 évnél fiatalabb álláskeresőnek segítséget nyújt az Ifjúsági garanciaprogram keretében.
2016.11.15 15:10MTIIllés Boglárka, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára közölte: 2016 júniustól azok az álláskereső fiatalok, akik már 4 hónapja regisztráltak az egyes munkaügyi központokban, lehetőséget kapnak arra, hogy gyakornoki programokban, illetve továbbképzésekben vegyenek részt.
A kormány arra törekszik, hogy 2018. január 1-jétől ezek a lehetőségek az újonnan regisztrált fiatal álláskeresőket regisztrációjukat követően azonnal megillessék – mondta a helyettes államtitkár.
A kormány a fiatalokat nem csupán munkavállalóként, hanem vállalkozóként is be akarja vezetni a munkaerőpiacra. Ennek egyik eszköze a Fiatal Gazda Program, amelyben közel 40 milliárd forint áll a fiatalok rendelkezésére, ha agrárjellegű vállalkozást akarnak indítani. Szintén 40 milliárd forint áll rendelkezésre az induló vállalkozásoknak beruházásaik, illetve eszközfejlesztésük támogatására.
A helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy a fiatalok foglalkoztatásának javításához a kormányzati intézkedések mellett az üzleti szféra együttműködésére is szükség van.
Jean Grunenwald, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy ezt az együttműködést szolgálja a cég által 3 éve elindított Összefogás a Fiatalok Foglalkoztatásért című kezdeményezés, amelyhez már 16 cég csatlakozott.
Arról is beszámolt, hogy a Nestlé partnereivel a kezdeményezés indulása óta Európában 115 ezer fiatalnak teremtett, 2020-ig pedig további 230 ezernek biztosít majd munkalehetőséget az összefogás keretében. A Nestlé Hungária Kft. 2400 munkavállalót foglalkoztat, amelynek közel egyharmada fiatal, a következő 4 évben pedig újabb 150 fiatalnak akarnak munkahelyet teremteni – ismertette.
A kerekasztal beszélgetést a Nestlé Hungária Kft. szervezete.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:03 Őrizetbe vettek egy novajidrányi férfit, aki életveszélyesen bántalmazott egy nőt
- 22:02 AM: Magasabb jövedékiadó-visszatérítés jár a gázolaj után
- 21:01 Ágh Péter: a kistelepülésekre erőforrásként kell tekinteni
- 20:59 AM: Töretlen a fejlődés az agráriumban
- 19:55 Távozik posztjáról a Pénztárszövetség elnöke
- 18:54 EM: négy év alatt több mint hétszeresére nőtt a tisztán elektromos járműpark Magyarországon
- 17:50 Orbán Viktor: 2024. június 9-e sorsdöntő nap lesz Európa történelmében
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06