10,3 millió
Rekordszámú utas fordult meg 2015-ben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
Több légitársaság is kapacitást bővített már meglévő járatain, elindult az Air China pekingi járata és Torontóval is visszaállították az összeköttetést az Air Transattal.
2016.01.15 10:12MTIMinden eddiginél több utast kezelt 2015-ben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, összesen 10,3 millió utas fordult meg a ferihegyi légikikötőben - mondta Jost Lammers, a Budapest Airport szóvivője sajtótájékoztatón pénteken, Budapesten.
A 2014-es évhez képest 12,5 százalékkal többen vették igénybe a repülőtér szolgáltatásait, ekkora mértékű fejlődés a régió egyetlen országában sem volt, Varsóban 6,1 százalékkal, Prágában 7,4 százalékkal nőtt az utasforgalom.
Az okok közül Jost Lammers kiemelte, hogy több légitársaság is kapacitást bővített már meglévő járatain, elindult az Air China pekingi járata és Torontóval is visszaállították az összeköttetést az Air Transattal.
A repülőtér számításai szerint 2018-ra elérik a 12 milliós utasszámot, amely a mostani kapacitások felső határa, emiatt fejleszteni kell a repülőteret. Ennek részeként a rövidtávú tervek között szerepel egy új móló, utashíd építése a 2B terminálon, illetve a parkolók bővítése. A mólót ez év végén kezdik el építeni és várhatóan egy év alatt fejezik be.
Jost Lammers szerint a rövidtávú beruházásokkal 14-15 millióra lehet a repülőtér kapacitásait emelni, a középtávúakkal pedig a 15 milliót is meghaladhatja. A tervek között egy új, 2C terminál is szerepel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06