Rekord forgalom
Még sosem fogadtak ennyi utast Ferihegyen
Egymilliomodik hónapon belüli utasát köszöntötte csütörtökön a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, amely soha nem fogadott egy hónapon belül ennyi utast.
2015.07.30 18:47MTIA repülőgépről leszállva Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója és Grisha Jenkov, a Qatar Airways regionális vezetője köszöntötte azt a magyar házaspárt - Hadik Tamást és Káli Orsolyát -, akik a budapesti repülőtér egymilliomodik utasai lettek idén júliusban, ők Dohából érkeztek Budapestre. Az utasoknak a Budapest Airport és a Qatar Airways összesen egymillió forint értékű ajándékot adott át.
Az idei első félévben közel 12 százalékkal bővült a ferihegyi repülőtér utasforgalma, amely majdnem félmillióval több, mint egy évvel korábban. Idén júniusban a repülőtér 966 ezer utast kezelt, amely még a 2014-es július-augusztusi csúcsidőszaknál is erősebb volt.
Tavaly egész évben a repülőtér 9 millió 155 ezer utast szolgált ki, 7,5 százalékkal többet, mint 2013-ban. A korábbi rekord még a Malév működésének idejéből, 2011-ből származik, akkor 8,9 millió utas fordult meg Ferihegyen.
Ez év első három hónapjában már 12 százalékos bővülést mértek, és minden hónapban kétszámjegyű forgalom-növekedés tapasztalható. Az év elején a repülőtér szakemberei 5 százalék körüli bővüléssel és 9,6 millió utassal számoltak 2015-re.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:18 Texasban emberek százait kellett kimenekíteni árvizek miatt
- 8:54 A 3,2 millió forintot is elérheti az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a Balatonnál
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
- 7:14 Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten
- 6:30 Ukrán elnök: Oroszország több mint 3200 irányított légibombát dobott áprilisban Ukrajnára
- 6:11 Őrizetbe vették a miskolci emberölés gyanúsítottját
- 5:30 Több évre visszamenőleg fizet jogdíjakat az előadóknak az EJI
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06