EU-s pénz
Két magyar légiközlekedés-fejlesztési projektet is támogat az unió
Az Európai Unió két magyar légiközlekedés-fejlesztési projektet is támogat az új Európai Hálózatfinanszírozási Eszközök (CEF) programján keresztül, amelyek a szabad útvonalú légtér bővítését, és egy repülőtéri döntéstámogató rendszer kiépítését célozzák.
2015.07.30 10:38MTIA szabad légi útvonalakat biztosító Free Route koncepciót összesen 8 léginavigációs szolgálat valósítaná meg közösen, így a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig kiterjeszthetik a szolgáltatást, amelyet februárban a HungaroControl vezetett be elsőként Európában. A már működő szolgáltatás alapján készült közös technológiai megvalósíthatósági tanulmányban a résztvevő partnerek részletekbe menően meg tudták határozni a különféle nemzeti légiforgalmi irányító rendszerek összekapcsolásának és összehangolásának feltételeit és szükségleteit.
A repülőtéri együttműködésen alapuló döntéstámogató rendszer kiépítésének célja a légiforgalmi irányításban és repülőtéri kiszolgálásban érintett szereplők által kezelt és menedzselt folyamatok integrálása. A repülőtér, a földi kiszolgálók, a légitársaságok és a légiforgalmi irányítók együttműködésén alapuló döntéstámogató rendszer bevezetésével átlagosan egy perccel rövidül a gépek gurulási ideje, ami növeli a repülőterek kapacitását.
A légiközlekedési fejlesztésekre irányuló két nyertes pályázati anyag a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Tenderauditor Kft. szakmai támogatásával készült. A projektek összköltségvetése eléri a 3,2 millió eurót, amelynek 50 százalékát finanszírozza az Európai Unió.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


