25 milliárd forint követelés
Halmozzák a kölcsöntartozásokat a vállalkozások
Kölcsönt kölcsönre halmoznak a cégek: máig mintegy 25 milliárd forint ingóságot, illetve vagyont terhelő jelzáloggal biztosított követelés szerepel a Magyar Országos Közjegyzői Kamara zálogjogi nyilvántartásában. Ez mintegy százezer kölcsönszerződést, összesen több mint 80 milliárd forint ügyleti értéket takar - írta a hétfői Világgazdaság.
2008.09.29 08:15VilággazdaságTóth Ádám, a kamara elnöke a lapnak elmondta: az ingó dolgokat terhelő zálogjog és a zálogszerződések legfontosabb adatait tartalmazó közhiteles országos jegyzék 1997. májusi életre hívása óta évente általában tízezer ügylet köttetett, és a biztosított követelések értéke dinamikusan emelkedett.
Az indulás évében kis híján 600 millió forint biztosított követelést regisztráltak. Az ezredfordulót követően, a 2003-2004 óta tartó folyamatos gazdasági hanyatlást az is jelzi, hogy 2004-ben 6, két év múlva 13, tavaly már 21 milliárd forintról szóltak a bejegyzések. Az ingó jelzálogjogot - a hitelfelvételeket megkönnyítendő - az üzleti élet fellendítésére vezették be. Ma a gazdasági forgalom mindennapos intézménye. A rászoruló ingóságaira, vagyonára vagy annak egy részére igényelhet kölcsönt anélkül, hogy azt zálogként át kellene adnia a hitelezőnek - olvasható a lapban. A nyilvántartásból kiderül, a legtöbb tranzakciót Budapesten bonyolítják le.
A Dunántúl északi területein többen, Pécs környékén kevesebben élnek e hitellehetőséggel. Az érdeklődő kétezer forintért kaphat információt vagy igazolást is a nyilvántartásból. Az adatbázis a tervek szerint két év múlva teljesen nyilvános, az interneten bárki számára hozzáférhető lesz - írta a Világgazdaság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


