Készfizetés
Állami kezesség a Budapest Bank megvásárlására
Az állam 700 millió dollár erejéig készfizető kezességet vállal a Budapest Bank megvásárlására.
2015.02.13 16:03MTIA péntek délután 2 órakor hatályba lépett kormányhatározat a Magyar Közlönyben jelent meg.
A korábbi, decemberi kormányhatározat szerint a Budapest Bank vevője a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. lesz, amelynek az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. nyújtja a hitelt. Erre a hitelre vállalt most garanciát az állam.
A vételt megjelölő kormányhatározat a Budapest Bank Zrt. által kibocsátott és a GE Capital Global Financial Holdings Inc. tulajdonában lévő összesen 19 345 945 darab részvénynek a megvásárlására szólt.
Az eredeti határozatban a kormány a részesedés megszerzését - közérdekből - nemzetstratégiai jelentőségű összefonódássá minősítette, így kizárta a Gazdasági Versenyhivatal eljárását az ügyletben.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő 2014. december 4-én rendkívüli tájékoztatón jelentette be, hogy az állam megveszi a Budapest Bankot, az erről szóló előszerződést a magyar kormány aznap írta alá a bank tulajdonosával, a GE-vel. Az átadás-átvétel 2015. június végére zárulhat le - mondta akkor Varga Mihály.
A nemzetgazdasági miniszter elmondta: az előszerződést követően készítik el a végleges értékelést és döntenek a finanszírozásról. A vételárat az átvilágítás után határozzák meg.
A miniszter azzal indokolta az MKB-t követően már a második bank megvásárlását, hogy a 2008-as válságot követően a magyarországi bankrendszer a devizahitelezés problémájával volt elfoglalva, a hitelezés leállt, a bankrendszer nem járult hozzá a hazai gazdaság fejlődéséhez a megfelelő mértékben, ezért tartotta a kormány kívánatosnak a hazai tulajdon arányának emelését a szektorban.
Varga Mihály arról is szólt: a Budapest Bank az ország nyolcadik legnagyobb hitelintézete a mérlegfőösszege alapján, igen erős a bank a lakossági hitelezésben, és a kis- és középvállalati finanszírozásban, illetve a hitelkártya-üzletágban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06