Kockázatitőke-befektetések alapján
London és Berlin a legfontosabb európai startup központ
London és Berlin az informatikai innovációval foglalkozó feltörekvő vállalkozások, a startup cégek legfontosabb európai központja a kockázatitőke-befektetések alapján.
2015.01.07 19:36MTIAz EY (korábbi teljes nevén Ernst and Young) könyvvizsgáló és pénzügyi tanácsadó cég szerdán a Die Welt című német lapban ismertetett elemzésében azt vizsgálta, hogy a kockázatitőke-befektető társaságok mely európai városokban juttattak tőkéhez startup cégeket 2013 eleje és 2014 szeptembere között. Kimutatták, hogy a mezőnyből messze kiemelkedik London és Berlin, és a két város fölénye annyira erős, hogy az utánuk következő tíz városban együtt nincs annyi támogatott startup cég, mint a brit és a német fővárosban.
A vizsgált időszak alatt Londonban 187, Berlinben 145 start-up-ba invesztáltak kockázatitőke-befektetők. A 3. helyen álló Párizsban 66, a 4. helyen álló Barcelonában 39, az 5. helyen álló Münchenben és Dublinban 32-32 cég jutott ilyen módon forráshoz, a többi európai helyszínen pedig rendre 30-nál kevesebb cég. Az első 15 város közé a volt szocialista országok térségéből csak Berlin és a 6. helyre került Moszkva jutott be, az összes többi nyugat-európai.
London és Berlin elsősorban nemzetközi, kozmopolita jellegéből profitál, és abból, hogy nagy számban vonz kreatív szakembereket - mondta a Die Weltnek Thomas Prüver kutatásvezető, megjegyezve, hogy a startup vállalatok gyakran rendkívül sokszínűek, előfordul, hogy 20 nemzet képviselői dolgoznak egy-egy cégnél.
A kutatás nagy meglepetése Berlin előretörése volt, ami az EY szerint nem valamilyen állami fejlesztési stratégia eredménye, hanem egyszerűen annak tulajdonítható, hogy a fiatal tehetségek igen kedvelik az európai metropoliszokhoz képest még mindig viszonylag olcsó német fővárost.
A befektetett tőke nagysága alapján is hasonló képet mutat az európai mezőny és Németországon belül Berlin a sokkal jelentősebb gazdasági központként számon tartott Hamburgot és Münchent is megelőzi. A legnagyobb kockázatitőke-befektetéshez, 657 millió dollárhoz egy berlini cég, a Delivery Hero készétel-rendelési portál jutott, míg a második az online játékokra szakosodott hamburgi Bigpoint 461 millió dollárral.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


