Arenim
Közel-keleti régióban terjeszkedik a magyar startup
A közel-keleti régió arab országaiban terjeszkedik a mobillehallgatások ellen védelmet nyújtó mobilalkalmazást kifejlesztő magyar startup, az Arenim Technologies.
2014.12.12 06:30MTI
Fotó: Facebook/Arenim Technologies
Kun Szabolcs, a vállalat vezérigazgatója és egyben alapító társtulajdonosa kifejtette: bár a CryptTalk globálisan elérhető, a szolgáltatás világszerte egységes színvonalának fenntartása érdekében a szükséges infrastruktúrát, helyi partnerekkel együttműködve kívánják kiépíteni.
Hozzátette: a terjeszkedése azért is indokolt, mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy a telekommunikációs és informatikai szakmán kívül a nagyvállalatok és a kis- és középvállalkozások részéről egyre nagyobb a mobilbiztonság iránti érdeklődés, miközben a magánfelhasználók életében, gondolkodásában is megjelentek az ezzel kapcsolatos igények.
A vezérigazgató szerint az elmúlt egy évben a mobilbiztonság kiemelt kérdéssé vált és 2015 világszerte a mobillehallgatás elleni védekezés éve lehet.
A cég novemberben piacra dobta az applikáció magánfelhasználókra kifejlesztett változatát, amely két héten belül az App Store üzleti alkalmazásainak globális listáján a kedvencek közé került, a tervek szerint pedig a közeljövőben további régiókban, például Kínában és Brazíliában válik helyi nyelveken is elérhetővé.
A többségi magyar tulajdonban lévő Arenim Technologies 2013-ban, az Energen svéd befektető közreműködésével indult, mára stockholmi operációs és budapesti fejlesztő központtal működő nemzetközi IT vállalattá vált.
Kun Szabolcs elmondta: a cég svédországi bejegyzése által az Európai Unión kívüli országokba is akadálymentesen értékesíthető a termék, ennek is köszönhetően már 2015 év végére cash pozitív állapotot (amikor a havi bevétel meghaladja a havi kiadásokat) vár a vállalat.
A társaság tavaly elnyerte az ISACA "Értékteremtés információbiztonsággal" díját, idén szeptemberben pedig a CTIA (The Wireless Association) beválasztotta a világ 40 legígéretesebb mobil technológiai cége közé.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


