Business Telecom
Kivonul a távközlési piacról a BTel
A közgyűlés felhatalmazást adott az igazgatótanácsnak arra, hogy saját hatáskörben legfeljebb 2 milliárd forinttal megemelje a társaság alaptőkéjét.
2014.12.30 09:37MTI
A Business Telecom (BTel) az ügyfél és hálózati elemek értékesítésével folyamatosan kivonul a távközlési szolgáltatói piacról, első számú üzleti céljává az általa kifejlesztett Xprime szolgáltatás franchise terjesztését teszi a hazai és nemzetközi piacon, erről határozott a társaság hétfőn tartott rendkívüli közgyűlése.
A Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt közgyűlési jegyzőkönyv szerint az új stratégia mellett szól, hogy az XPrime egy védjegyoltalom alatt álló termék, amely ötvözi az online reklámozást, valamint a hagyományos távközlési szolgáltatásokat. A társaság szerint a termék hatására egy átlagos távközlési vállalat akár 10 százalékos EBITDA, azaz kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenési leírás előtti eredménynövekedést képes elérni.
A BTel 2014-ben megalkotta a termék hazai és nemzetközi, távközlési vállalatokat kiszolgáló működési és üzemelési modelljét, franchise alapon. A franchise jogok értékesítésére előrehaladott tárgyalásokat folytat mind hazai, mind külföldi távközlési vállalatokkal. A tárgyalások alapján jól látható a termék piaci létjogosultsága és a társaság számára tervezhető bevétel és pénzügyi eredmény - olvasható a jegyzőkönyvben.
A közgyűlés felhatalmazást adott az igazgatótanácsnak arra, hogy saját hatáskörben legfeljebb 2 milliárd forinttal megemelje a társaság alaptőkéjét, amely ezzel 3 milliárd fölé nőne. A tőkebevonás a társaság likviditási problémáinak megoldását célozza. A felhatalmazás egy éves időtartamra szól.
Saját részvények vásárlásáról is határozhat az igazgatótanács a közgyűléstől kapott felhatalmazás alapján. A társaság legfeljebb az alaptőke 25 százalékáig vásárolhat saját kibocsátású részvényeket 1 forint és 2000 forint közötti árfolyamon.
A BTel közgyűlése új könyvvizsgálót választott, a vezetői struktúrát azonban az erre vonatkozó napirendi ponttal ellentétben nem változtatta meg.
A tőzsde prémium kategóriájában forgó BTel részvények kereskedését a közgyűlésre tekintettel hétfőn 13 órától felfüggesztették. A felfüggesztés előtti utolsó árfolyamuk 52 forint volt hétfőn, a keddi nyitás után 58 forintot értek, ami 11,54 százalékos, 6 forintos erősödés.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06