Figyelemmel kísérik a pályázatok útját
Segítenek a cégeknek a pályázatírók - a beruházások elkészültéig
A pályázati tanácsadó cégeknek a beruházás megvalósulásáig figyelemmel kell kísérniük a pályázatok útját, mivel a kiíró szervezet a hibás időszaki beszámolók miatt az elnyert támogatás akár teljes összegét is visszaveheti - mondta Essősy Zsombor, a Magyar Pályázatkészítő Iroda (MAPI) Zrt. igazgatója az MTI-nek.
2008.09.07 08:50MTIEssősy Zsombor a tanácsadó cégek munkájával kapcsolatban hangsúlyozta: a nyertes pályázat megírása után nem szűnik meg a szerepük, mivel a pályázat megvalósulásáig folyamatosan együtt kell működniük az ügyféllel.
Erre szerinte azért van szükség, mert a vállalkozásoknak a pályázati anyagok összeállítása mellett a beruházás megvalósításának megfelelő dokumentálása is komoly nehézségeket okozhat.
Az Európai Unió számos, egyébként megvalósuló fejlesztéstől azért kénytelen megvonni a támogatást, mert nem megfelelően tett eleget az időszakos beszámolási kötelezettségének - hívta fel a figyelmet Essősy Zsombor.
A tanácsadó cég közleménye szerint a MAPI ügyfelei az elmúlt 5 évben mintegy 40 milliárd forint európai uniós támogatást nyertek el, a 30 pályázatíró szakembert foglalkoztató társaság eredményességi rátája meghaladja a 90 százalékot.
A gazdasági és önkormányzati szektorból kikerülő mintegy 400 ügyfél 98 százaléka évek óta visszatérő partner.
Juhász Gábor Zsolt pályázati menedzser egy a témában áprilisban rendezett konferencián a felkészültséget és a gyorsaságot nevezte a sikeres uniós pályázat titkának.
A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola oktatója szerint a magyarországi pályázatírói piac rendkívül telítődött az előző években, de a nehéz gazdasági környezet miatt egyre több cég gondolja úgy, hogy megéri figyelemmel kísérnie a pályázati lehetőségeket.
Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumtól korábban kapott adatok szerint az Európai Unió által Magyarországnak biztosított források felhasználására 185 uniós pályázat jelent meg 2007-ben, a kiírások száma az idén pedig már jóval 200 fölé emelkedett.
A rendelkezésre álló több mint 3.000 milliárd euró felét pályázatokon hirdették meg, míg a másik fele egyedi nagy projektek finanszírozását szolgálja.
Az I. Nemzeti Fejlesztési Terv kifizetéseiben Magyarország első a vele együtt csatlakozott országok között, mivel a 2008. végéig felhasználható pénzek 87 százalékát fizette ki az előző évben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
- 19:27 Magyar Péter a vízkorlátozások betartását kéri
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


