7,61 millió
Sok a kínai brand, de kevés látszik belőle a világpiacon
A jövőben nagyobb figyelemmel lesznek a "rosszindulatú" márkanév-bejegyzéssel kísérletezőkre, akik különösen a nagy, már bevezetett márkákra jelentenek veszélyt.
2014.09.03 17:26MTI
Kínában regisztrálták a világon a legtöbb márkanevet, számuk június végén 7,61 millió volt, ám a szakemberek szerint ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a kínai cégek innovatívak, a kínai áruk pedig versenyképesek lennének a világpiacon.
Az állami ipari és kereskedelmi főhivatal friss statisztikája szerint a márkanév bejegyzési kérelmeket tekintve is a kelet-ázsiai ország vezet, június végéig több mint 14 millió igényt regisztráltak. A "világ gyáraként" emlegetett Kína évek óta arra törekszik, hogy mind több saját fejlesztésű és gyártású termékkel legyen jelen a piacon.
Csang Mao, a hivatal igazgatója ugyanakkor megjegyezte, hogy a kínai márkáknak csupán egy elenyésző hányada jutott eddig a nemzetközi piacra. Mint mondta, a cégek továbbra is elsősorban költségeikkel versenyeznek, az exportvállalatoknak csak alig 20 százaléka rendelkezik saját márkával, és a kínai exportnak mindössze 11 százaléka a saját márkanévvel eladott áru.
Csang megjegyezte, több erőfeszítésre van szükség a márkanevek, a szellemi tulajdonjog védelme területén, amelyhez megfelelő jogi hátteret nyújt az idén májusban hatályba lépett márkanévtörvény. A jövőben nagyobb figyelemmel lesznek a "rosszindulatú" márkanév-bejegyzéssel kísérletezőkre, akik különösen a nagy, már bevezetett márkákra jelentenek veszélyt. A hamisítókat súlyosabb büntetéssel igyekeznek majd elrettenteni - ígérte a hivatalvezető.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06