Hamisított luxusérzés
8 éves pert zárt le a közismert luxusmárka
A Louis Vuitton anyacége és az eBay rendezték a hamisítványok miatt 8 éve fennálló vitájukat.
2014.08.09 03:30HENT
Forrás: Wikipedia
Az LVMH és az eBay véget vetettek a hamisított áruk miatt nyolc éve tartó pereskedésnek, és megegyeztek, hogy mostantól együttműködnek. A jogi harc az amerikai aukciós portálon árult hamisítványok miatt robbant ki.
A per lezárásával a vállalatok bejelentették, hogy közös erőfeszítéseket fognak tenni a szellemi tulajdonjogok védelmében és az e-kereskedelemben fellelhető hamisítványok elleni harcban. Az együttműködés részleteiről és a megállapodás feltételeiről nem közöltek információkat, számol be a HENT hírlevele.
"Közös erőfeszítéseinknek köszönhetően a fogyasztók globálisan élvezhetik a biztonságos digitális környezetet" mondták a vállalatok vezetői egy közös nyilatkozatban.
LVMH, amely olyan luxusmárkák jogtulajdonosa, mint a Louis Vuitton táskák, a Tag Heuer karórák és a Dior parfümök, 2008-ban Franciaországban beperelte az eBay-t, azzal érvelve, hogy lehetővé tette a hamis áruk kereskedelmét,jelezve azt is, hogy az aukciós oldalon fellelhető márkás termékei nagy része valójában hamisítvány. A francia bíróság még abban az évben elrendelte, hogy az eBay 38,6 millió eurót fizessen az LVMH-nak, mondván, a vállalat nem tett meg mindent azért, hogy megakadályozza a hamisítványok árusítását a saját honlapján. Ezt több évnyi fellebbezés, bírság, és további kapcsolódó perek követték.
Az elmúlt években több luxusmárka perelte be az eBay-t, például a L'Oreal és a Tiffany. Az aukciós portál következetesen azt állította, hogy időt, pénzt és erőfeszítést nem spórolva próbálja megakadályozni a hamisított termékek árusítását honlapján.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


