Ősztől brutális áremelkedés lehetséges
Durván drágulhat a kenyér
A hazai sütőipari vállalatok 2010 óta nem emelték listaáraikat, a dráguló liszt és a gyenge forint miatt azonban idén ősszel 25-30 százalékkal nőhet a kenyér ára.
2014.08.06 09:02ma.hu
freedigitalphotos.net/arztsamui
Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke a Napi Gazdaságnak elmondta, hogy a kereskedőkkel erről várhatóan augusztus végén kezdődnek a tárgyalások, az áremelés hatását pedig már szeptemberben érezhetik a fogyasztók.
Az elnök szerint a lépés évekkel ezelőtt időszerű lett volna, most azonban már nem lehet elhalasztani. Az idei aratás után, a vártnál rosszabb minőségű gabona miatt a liszt akár 30 százalékkal is drágulhat, a magas euró–forint árfolyam miatt pedig az import alapanyagok ára is megugrott – magyarázza Septe.
A szakember arra számít, hogy a kereskedőkkel meg tudnak egyezni ebben a kérdésben, mivel áremelés nélkül több száz hazai sütőipari cég működése kerülhet komoly veszélybe. Jelenleg közel 1100 magyar sütőipari vállalkozás működik az országban, amelyek 23 ezer főt foglalkoztatnak.
A vállalkozások száma azonban folyamatosan csökken, a piacot pedig mind jobban koncentrálják a nagy áruházláncok sütödéi, amelyek egyre több terméket állítanak elő – mutatott rá az elnök.
Emellett a mintegy 600, hazánkban működő albán sütőipari cég súlya is növekszik a piacon – tette hozzá. A búza mennyiségével mindazonáltal idén sem lesz probléma – véli Septe. A szakember becslése szerint a teljes idei termés meghaladhatja az ötmillió tonnát, amiből várhatóan 1,5 millió tonna lesz sütőipari minőségű.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


