Vállalások
Felülvizsgálati látogatásra érkezett Bukarestbe az IMF
Felülvizsgálati látogatásra érkezett kedden Bukarestbe a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Bizottság és a Világbank szakembereiből álló küldöttség, amely a Romániának nyújtott elővigyázatossági hitelmegállapodás keretében tett vállalásairól tárgyal a román hatóságokkal.
2014.01.21 12:52MTI
A mostani a második felülvizsgálati látogatás, de még az első lezárása is hátra van, miután a román kormány tavaly év végén elhalasztotta az üzemanyagra kivetett plusz jövedéki adó bevezetését.
Ennek az intézkedésnek - amelyről megállapodtak a november elején zárult első felülvizsgálati látogatáskor a román kormány képviselői és az IMF küldöttség - január 1-től kellett volna hatályba lépnie, de Traian Basescu államfő nem értett egyet a hét eurócentes jövedéki adóemeléssel, és nem látta el kézjegyével a memorandumot, ami az első felülvizsgálati látogatás következtetéseit és a román hatóságok vállalásait tartalmazta.
Ezt követően az IMF igazgatótanácsa nem tűzte napirendre december közepén az első felülvizsgálati látogatás lezárását. A Victor Ponta vezette román kormány elhalasztotta a hét eurócentes jövedéki adó bevezetését április 1-jére. Ez az ügy továbbra is belpolitikai vitát okoz Romániában, hiszen Basescu a múlt héten megerősítette: ő továbbra sem ért egyet a hét eurócentes jövedéki adó kivetésével.
Ugyanakkor Ponta közölte, a bukaresti kormánynak nem áll szándékában április 1-jénél tovább halogatni az intézkedés életbe léptetését. Guillermo Tolosa, az IMF romániai és bulgáriai képviselője korábban úgy nyilatkozott, hogy a felülvizsgálati látogatáson szóba kerül, milyen intézkedéseket hoz Bukarest a jövedéki adó elhalasztása nyomán keletkezett költségvetési bevételkiesés pótlása érdekében.
Emellett a gazdasági reformok is terítékre kerülnek. Románia az idén 2,2 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánycélban állapodott meg nemzetközi hitelezőivel.
Románia 4 milliárd euró értékű, kétéves elővigyázatossági hitelszerződésben állapodott meg tavaly szeptemberben az IMF-el, amit fele-fele arányban biztosít a washingtoni pénzintézet és Brüsszel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06