Aggodalmak
IMF: idén nagyobb lesz a globális növekedés, de vannak kockázatok
"Az idén már nagyobb lesz a globális gazdasági növekedés, mint tavaly, de mindaddig, amíg az optimálisnak tartott ütem alatt marad, a deflációnak egyre nagyobb a veszélye."
2014.01.16 07:46MTI
Aggodalomra ad okot szerinte, hogy az árnövekedés sok országban elmarad attól, amit az ottani jegybank előre jelzett. Ez árthat a válságból való kilábalásnak.
"Ha az infláció a dzsinn, akkor a defláció az ogre, amely ellen állhatatosan küzdeni kell" - mondta Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdán a washingtoni nemzeti sajtóklubban (National Press Club).
Ha az infláció mértéke tartósan jóval két százalék alatt marad, amelyet pedig a világ legjelentősebb nemzeti bankjai közül több minimálisan kívánatosnak tart, akkor az lenyomja a béreket és a keresletet, és pangást idéz elő a gazdaságban.
Az amerikai jegybank vezetői nem értik, hogy az infláció mért olyan alacsony már régóta, és egyesek attól tartanak, hogy ez annak a jele: a válságból való amerikai kilábalás nem olyan erős, mint azt több más gazdasági mutató jelzi - írta a Reuters.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06