Több mint 108 ezer járművet regisztráltak
Üzembiztosan és olcsón működik az e-útdíj rendszere
A rendszer indulásakor napi négyszáz hibabejelentés érkezett, mára a szám száz alá csökkent.
2013.11.23 12:00MTI
Vályi-Nagy Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért felelős államtitkára szombaton, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. M3 autópálya Szilas pihenőhelyén lévő ügyfélszolgálatán tartott sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a rendszer indulásakor napi négyszáz hibabejelentés érkezett, mára a szám száz alá csökkent.
Hangsúlyozta azt is, hogy az e-útdíj rendszer működtetési költsége havi egymilliárd forint alatt marad, ami alacsonyabb például a jóval kisebb szlovák rendszernél is.
A július 1-i bevezetés óta eltelt közel 5 hónap alatt a díjbevétel meghaladta a 64 milliárd forintot és év végére túl lépheti a tervezett 75 milliárdot - tette hozzá az államtitkár, megemlítve, hogy néhány héten belül bevezetik az utólagos díjfizetést a szigorú feltételeknek megfelelő fuvarozóknál.
A rendszerben több mint 108 ezer járművet regisztráltak. Ebből fedélzeti egységgel rendelkezik már több mint 50 ezer, a többi továbbra is viszonylati jeggyel használja a magyar utakat. A külföldi járművek aránya 50 százalék.
Az államtitkár kifejtette, hogy az Európai Bizottság a többi tagállamnak is átvételre ajánlotta a viszonylati jegyet, amely magyar újítás. Előnye, hogy online vásárolható és elektronikusan fizethető az útdíj.
A fuvarozók kérésére november 30-tól bővül az elemi útszakaszok száma, ezzel lehetővé válik, hogy a telephelyekre, ipari parkokba tartó kamionoknak ne kelljen 10-15 kilométer után megfizetniük a díjat, elég lesz a ténylegesen használt 1-2 kilométert kifizetni.
Az államtitkár kérdésre válaszolva elmondta, hogy a bliccelők nem az út hosszával csalnak, hanem a jármű tengelyszámával és a környezetvédelmi besorolásával szokott probléma lenni. Többnyire ez sem szándékos csalás, hanem a jármű adatainak téves rögzítésének a következménye - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06