Már több milliós büntetést szabtak ki
A teherautósok 3 százaléka blicceli el az útdíjat
A teherautósok három százaléka bliccel az utakon, már több tízmilliós büntetést szabtak ki rájuk.
2013.11.15 13:11MTI
Az Útdíjhírek.hu írása Börzsei Tibort a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) vezérigazgatóját idézi, aki szerint százból három teherautós bliccel az utakon, legalábbis ennyit láttak a kihelyezett kamerák és a mobil egységek az e-útdíj bevezetésekor.
"Az arány javul, az utóbbi hónapokban már inkább 2,5 százalékról beszélhetünk" - tette hozzá a szakember a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) által szervezett konferencián, Siófokon csütörtökön. Közölte azt is, hogy az útdíjbevételek elérték a 60 milliárd forintot, egy átlagos munkanapon 580 millió forint folyik be.
Év végéig 84 milliárdot kellene beszedni, hogy a költségek levonása után teljesüljön a kormány 75 milliárdos tiszta bevételi terve. A NÚSZ vezetője azonban arra számít, hogy 80-82 milliárd forint lesz a 2013-as mérleg, de az év végi forgalom még hozzátehet ehhez.
Börzsei Tibor elmondta, a büntetés a rendőrség feladata, amely eddig ezres nagyságrendben szabott ki bírságokat, és több tízmilliós összeget fizettek a hibázó teherautósok. Hangsúlyozta, azt javasolják a fuvarozóknak, hogy fedélzeti egységgel (OBU), bevallási közreműködőkön keresztül fizessék meg az útdíjat.
Jelenleg a teljes értékesítés 37,8 százaléka érkezik be a flottakövetőkön keresztül, de az arány egyre nő, néhány hét alatt 4 százalékkal emelkedett. A várakozás szerint az OBU-val bevallók aránya kétharmadra nő, de ez akár 75 százalék is lehet.
A bevallási közreműködők képviseletében Szász János, a Secret Control GPS Kft. kereskedelmi igazgatója elmondta, 50 ezer fölötti jármű flottafelügyeletét látják el Európában, ezek közül tízezernél többen vannak, akik a hazai e-útdíjat rajtuk keresztül fizetik meg.
A kereskedelmi vezető szerint dinamikusan nő az OBU-ra váltók aránya, havonta akár 2000-2500-as növekedés is várható a teljes piacon. Nem egészen 5 százalékkal nőtt a főutak forgalma az e-útdíj bevezetése óta – mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezetője.
Szűcs Lajos hozzátette, azt a fuvarozói igényt még nem tartja megoldhatónak, hogy ne a szakaszra való felhajtáskor, hanem az adott út végén számolják fel a díjat. Ennek az az akadálya, hogy vannak olyan rövid, sok kereszteződéssel szabdalt szakaszok, amelyekről sok helyen lehajthatnak a fuvarozók.
Karmos Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) főtitkára arról számolt be, hogy az elmúlt öt évben a válság miatt 40 százalékkal csökkent Magyarországon a fuvarozó vállalkozások száma, az útdíj júliusi bevezetése óta a több mint 12 ezer vállalkozásból mindössze 300 fuvarozó adta vissza az ipart. Nem tudható, hogy ebben az e-útdíjnak mekkora szerepe volt – mondta.
A KAVOSZ Zrt. útdíjhiteléről kifejtette, a vártnál jóval kevesebben vették igénybe, 130 vállalkozás kérte összesen 1100 járműre a kocsinként legfeljebb egymilliós hitelt. A hitel csak augusztus 20-tól volt igényelhető, addigra sok fuvarozó megoldotta másképp a likviditási problémáját.
A hitel sok költséggel és adminisztrációval járt, ezen valamennyit javíthat, hogy 0,5 százalékkal kevesebb lesz a kezelési költség és felére csökken a papírmunka - tette még hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06