Zágrábi találkozó
Mol-INA-ügy - új vállalatvezetési módot javasolt a horvát kormány
Új vállalatvezetési módot javasolt a horvát kormány a Mol olajipari vállalat vezetőivel folytatott tárgyalások második körében Ivan Vrdoljak horvát gazdasági miniszter közlése szerint.
2013.11.08 16:49MTI
MTI, archív
A zágrábi találkozót követően a horvát kormány honlapján tájékoztatót tett közzé, amelyben annyit közölt: jelentős nézetkülönbségekre világított rá a Mol olajipari vállalat és a horvát kormány közötti tárgyalások második köre.
Ez egybecseng a Mol véleményével, amelyről Budapesten kiadott közleményében tájékoztatott. Ivan Vrdoljak horvát gazdasági miniszter ugyanakkor a találkozó után kiemelte, hogy a tárgyalások komoly és felelősségteljes hangnemben folytak. Szintén jelezte, hogy sok nyitott kérdés és egyet nem értés van még a felek között.
Egyben tájékoztatott arról, hogy ezúttal egy új vállalatvezetési módot javasoltak. "Ezt holnap hivatalosan is továbbítjuk kollégáinknak a Molnál" - nyilatkozta Vrdoljak. Beszámolt arról is, hogy megegyezés született a tárgyalások menetének gyorsításáról.
"Szeretném leszögezni, hogy a nyitott témák és nyilvánvaló ellentétek dacára a folyamat felgyorsításával továbbra is a legjobb megoldást érhetjük el" - hangsúlyozta a gazdasági miniszter. Kiemelte ugyanakkor, hogy a horvát kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy megóvja az INA-t, vagyis olyan megegyezésre törekednek, amely a vállalat és az ott dolgozók érdekeit is szolgálja, emellett pedig Horvátország energetikai stabilitásának érdekeit is.
A Mol és a horvát kormány között szeptember 18-án kezdődtek tárgyalások az INA horvát olajipari vállalatról. A tárgyalásoknak október végén kellett volna folytatódniuk, ezt azonban elhalasztották a horvát fél kérésére. Arra hivatkoztak, hogy megváltozott a magyar tárgyalócsoport összetétele és a tárgyalások témája is módosult.
A horvát állam birtokolja az INA részvényeinek 44,84 százalékát, a Mol tulajdonában van a részvények 49,1 százaléka, valamint a magyar cég rendelkezik az irányítói jogokkal. A két fél között a legnagyobb vitát az INA irányítási modellje váltotta ki, amely a horvát fél szerint nincs összhangban a gazdasági társaságokról szóló horvát törvénnyel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


