Irányítói jog?
Mol-INA-ügy - megkezdődött a második tárgyalási forduló
A Mol tárgyalódelegációját korábban Csányi Sándor, a Mol igazgatósági alelnöke vezette, de lemondott a delegáció vezetéséről. Csányi helyét a Mol igazgatóságából Molnár József és Világi Oszkár vette át.
2013.11.08 12:45MTI
Fotó: MTI
A horvát Hina hírügynökség jelentése szerint péntek délelőtt Zágrábban megkezdődött a második tárgyalási forduló a Mol Nyrt. delegációja és a horvát állam képviselői között az INA horvát olajipari vállalat ügyének rendezéséről.
A héten korábban Ivan Vrdoljak horvát gazdasági miniszter kijevi útján azt mondta a horvát hírügynökségnek, hogy pénteken folytatódnak a tulajdonosi tárgyalások. A miniszter szerint a találkozón az INA irányítói jogáról is tárgyalni fognak.
A Mol ezt nem erősítette meg, mert a magyar vállalat továbbra is tartja magát ahhoz az állásponthoz, hogy nem nyilatkozik a sajtóban a horvát kormánnyal az INA ügyében folytatott tárgyalások menetéről, témájáról. A Mol így szerdán azt sem erősítette meg, hogy a héten pénteken folytatódnának a tárgyalások a felek között.
A horvát állam és a Mol Nyrt. tulajdonában lévő INA olajipari vállalatról szeptemberben kezdődtek megbeszélések, amelyeknek október végén kellett volna folytatódniuk. A horvát fél azonban a találkozó elhalasztását kérte arra hivatkozva, hogy megváltozott a magyar tárgyalócsoport összetétele, és módosították a tárgyalások témáját is.
A Mol tárgyalódelegációját korábban Csányi Sándor, a Mol igazgatósági alelnöke vezette, de lemondott a delegáció vezetéséről. Csányi helyét a Mol igazgatóságából Molnár József és Világi Oszkár vette át, és továbbra is tagja a delegációnak Áldott Zoltán, az INA igazgatósági elnöke - írta a Hina hírügynökség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


