A horvát gazdasági miniszter szerint
Pár héten belül folytatódhatnak a tárgyalások a Mol-INA-ügyben
Ivan Vrdoljak horvát gazdasági miniszter hétfőn kijelentette, hogy a zágrábi kormány és a Mol Nyrt. közötti tárgyalások várhatóan néhány héten belül folytatódnak.
2013.10.28 17:08MTI
A Hina horvát hírügynökség beszámolója szerint Vrdoljak azt mondta, hogy egyelőre semmilyen fontos fejlemény nincs az INA horvát olajcéget érintő tárgyalásokkal kapcsolatban.
A horvát kormány és a Mol között szeptemberben megkezdett tárgyalásoknak a múlt pénteken kellett volna folytatódniuk, a horvát fél azonban a találkozó elhalasztását kérte, mert megváltozott a magyar tárgyalócsoport összetétele és módosították a tárgyalások témáját is.
A Poslovni dnevnik című gazdasági lap korábban azt írta, hogy a horvát kormány szerint az első megbeszélendő téma az INA irányítási modellje lenne, egészen pontosan az, hogy a vezetési struktúrát összhangba hozzák a gazdasági társaságokról szóló horvát törvénnyel.
A Mol viszont - a lap szerint - olyan témákat javasolt, amelyekre csak a negyedik vagy ötödik találkozón kellene sort keríteni. A horvát állam birtokolja az INA részvényeinek 44,84 százalékát, a Mol tulajdonában van a részvények 49,1 százaléka, valamint a magyar cég rendelkezik az irányítói jogokkal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


