Mol-INA-ügy, etika
A Mol szerint puszta spekuláció a norvégok részvényeladásáról szóló hír
A norvég olajalap a világ egyik legnagyobb alapja, mintegy 770 milliárd dollárt kezel, és a világ összes részvényeinek több mint 1 százalékát birtokolja. A magyar Mol Nyrt.-ben 1,64 százalékos részesedése volt tavaly év végén.
2013.10.16 14:13MTI
A Mol spekulációnak tartja a Napi Gazdaság szerdai cikkét, amely szerint a norvég állami olajalap etikai okokból mérlegelheti Mol-részvényeinek eladását. Az írás hatására 6 százalékot esett a Mol-részvények ára délelőtt a Budapesti Értéktőzsdén.
Szollár Domokos, a Mol Nyrt. kommunikációs igazgatója az MTI megkeresésére azt közölte: az újságcikk merő spekuláció, minden alapot nélkülöz. Hozzáfűzte, hogy az olajtársasághoz nem érkezett olyan tartalmú információ, amely a Napi Gazdaságban megjelent.
A cikk utal a horvátországi ügyre, ezzel kapcsolatban a szóvivő megismételte: az ügyben Magyarországon a hatóságok nyomozást folytattak, amelyet bűncselekmény hiányában 2012 januárjában lezártak.
A lap arról írt, hogy a norvég állami olajalap etikai szabályzata alapján nem tarthat olyan cég részvényeiből, amely korrupcióval gyanúsítható. A Hernádi-ügyre utalva a cikk írója úgy véli, hogy emiatt az alap fontolóra veheti a Mol-részvények eladását.
A norvég olajalap a világ egyik legnagyobb alapja, mintegy 770 milliárd dollárt kezel, és a világ összes részvényeinek több mint 1 százalékát birtokolja. A magyar Mol Nyrt.-ben 1,64 százalékos részesedése volt tavaly év végén.
A Mol részvények árfolyama 6 százalékkal, 14 350 forintig esett szerdán délelőtt, 13 órakor 14 745 forintot értek a papírok, 3,44 százalékkal kevesebbet az előző napi záróáruknál.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


