Keveset fektettek új lelőhelyekbe
Globális energiahiány várható 2012 után a Gazprom szerint
A Gazprom orosz gázipari cég vezetője szerint a világ komoly energiahiánnyal szembesül 2012 után, mivel elveszítette azt a lehetőséget, hogy olcsó energiához jusson, mert túl keveset fektetett be új lelőhelyekbe.
2008.07.23 19:50MTIAlekszej Miller, aki a közelmúltban azt jósolta, hogy a kőolaj hordónkénti ára 250 dollárra nő, a Reuters hírügynökségnek eljuttatott írásában rámutatott, a fogyasztónak el kell fogadniuk, hogy mostantól a termelők nagyobb mértékben határozzák meg a piaci viszonyokat.
Miller - aki a világ első számú gázipari cégének a vezetője, amely Európa gázszükségletének a negyedét biztosítja - közölte: megoldás lehet a globális energia-egyensúlytalanság visszabillentésére, ha a gázexportáló országok bővítik az együttműködést, ugyanakkor tartózkodott attól, hogy egyfajta gázkartellről, "gáz-OPEC"-ről beszéljen.
A Katarban tavaly áprilisban tartott Gázexportáló Országok Fórumán ugyan nem sikerült nemzetközi gázkartellt megalakítani, de Miller szerint a fórum munkája révén globális gázegyensúly teremthető.
"Ez választ adna olyan kérdésekre, hogy mikor, hol és mennyi gáz termelésére van szükség." Miller úgy vélte továbbá, hogy az energiafogyasztó országoknak fel kell készülniük további, határokon átnyúló vegyesvállalatok létrehozására a termelőkkel, a globális energiabiztonság erősítése céljából.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


