195 milliós beruházás
Évi 300 ezer kilowattóra áramot állít elő az új monostorapályi naperőmű
Önkormányzati tulajdonban lévő naperőművet adtak át a hajdú-bihari Monostorpályiban. Az évi 300 ezer kilowattóra áramot előállító, 195 millió forintos beruházás az európai unió támogatásával valósult meg.
2013.10.12 15:01MTI"Monostorpályiban épül a jövő"- mondta Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár, amikor a napelemparkot rákapcsolta az országos hálózatra.
Az államtitkár példaértékűnek nevezte a fejlesztést, amelynek eredményeként a kistelepülés önkormányzata évi 10-11 millió forint bevételhez jut a napenergiával termelt áram értékesítéséből.
Czomba Sándor utalt arra, hogy a településen beindított közfoglalkoztatási mintaprogramok keretében több mint 150 embernek adnak munkát, és ezzel valamennyi helyi munkaképes embert foglalkoztatják.
A foglalkoztatáspolitikai államtitkár az MTI érdeklődésére megerősítette, hogy november 1-jétől április 30-ig országosan 200 ezer ember vesz részt egyszerre a közfoglalkoztatásban, amire még nem volt példa. Közülük 100 ezren decembertől különféle képzésben is részesülnek - tette hozzá.
Szabó József, Monostorpályi független polgármestere a naperőmű átadásán elmondta: a 195 millió forintos beruházás felét európai uniós, illetve hazai központi támogatásból valósították meg, a saját rész biztosításához hitelt is felvettek. Az összesen 1060 napelem-panelt a falu határában, önkormányzati területen helyezték el.
A beruházás a hazaiak mellett szlovák és román beszállítók közreműködésével valósult meg - ismertette a polgármester.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:30 Hazaárulásért 14 évre ítéltek egy novoszibirszki fizikust
- 7:07 Ónodi Henrietta olimpiai bajnok tornász 50 éves - PORTRÉ
- 6:30 Feszültséget okozott Pristina és Belgrád között a koszovói rendőrség akciója
- 6:19 Hajóbaleset Verőcénél - Bízunk benne, hogy a folyó visszaadja őket...
- 5:30 Eurostat: 2023-ban csökkent Európa állatállománya
- 4:30 Eurostat: tavalyhoz képest tovább növekedett februárban a menedékjog iránti kérelmek száma az EU-ban
- 3:30 Elhunyt Jan A.P. Kaczmarek lengyel Oscar-díjas filmzeneszerző
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06