Belga bíróság előtt
Ryanair: kártérítést követelnek a volt alkalmazottak
Az ír fapados légitársaság hat korábbi légiutas-kísérője fejenként 20 ezer euró kártérítést követel a vállalattól, mert úgy vélik, hátrányuk származott abból, hogy egykori munkáltatójuk az ír és nem a belga munkajog szabályai szerint alkalmazta őket.
2013.09.03 11:14MTI
Belga munkaügyi bíróság elé citálja hat volt alkalmazottja a Ryanairt, amiért az szerintük megsértette munkavállalói jogaikat - írta keddi számában a La Libre Belgique francia nyelvű belga napilap.
Az ír fapados légitársaság hat korábbi légiutas-kísérője fejenként 20 ezer euró kártérítést követel a vállalattól, mert úgy vélik, hátrányuk származott abból, hogy egykori munkáltatójuk az ír és nem a belga munkajog szabályai szerint alkalmazta őket, noha munkavégzésük elsődleges helye és a szokásos lakhelyük is a belgiumi Charleroi volt. A belga törvények szerinti szabadságmegváltást és kártérítést is követelnek, amiért a számukra hátrányosabb ír jogot alkalmazták velük szemben.
A Ryanair jogi képviselője szerint a cégnek az európai szabályok értelmében jogában áll az ír jogot alkalmazni, mert munkavállalói a munkájukat nem a reptéren, hanem az ír lajstromszámú gépeken végzik, és eközben sok más reptéren is megfordulnak.
A felperesek jogi képviselője viszont azt állítja, a francia törvények például kikötik, hogy aki a francia reptereken dolgozik - beleértve a Ryanair alkalmazottait is - azokra kivétel nélkül a francia munkajog vonatkozik.
A lap ismerteti, hogy a bíróság első fokon november 4-én hoz majd ítéletet arról, alkalmazhatja-e Charleroi-ban dolgozó alkalmazottaival szemben a Ryanair az ír jogot vagy köteles a belga munkajog szerint eljárni.
Kapcsolódó írások:
- Tovább indult az útját Budapesten megszakító Ryanair-járat
- Füstriasztás miatt leszállt egy Ryanair-gép a Liszt Ferenc-reptéren
- Tizenötmillióra bírságolta a Ryanairt a versenyhatóság
- Pozsonyban nyitna bázist a Ryanair
- A Ryanair nem veheti meg az Aer Lingust
- Marosvásárhelyről is indít járatokat a Ryanair
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06